Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ 2800 forintos csirkemellfilével és 1500 forintos kézfertőtlenítővel sokkolják a budapesti vásárlókat

2800 forintos csirkemellfilével és 1500 forintos kézfertőtlenítővel sokkolják a budapesti vásárlókat

Hirdetés

Több kép is megjelent a közösségi médiában, amelyek arról tanúskodnak, hogy néhány üzlet a szokásos ár többszörösét kéri el egy-egy áruért.

 

Hirdetés

A csirkemellet kilónként 2798 forintért, a csontos csirkemellet 2698 forintért árulja egy budapesti hentes a Lehel piacon – látható egy Facebookon terjedő fotón, ami a 168 óra szúrt ki.

A képeket megosztó hölgy szerint ez az arcpirító pofátlanság netovábbja, hiszen a csirkemell ára egy ezressel drágább a járvány előtti állapothoz képest.

jó lenne, ha a nyerészkedők ellen is tennének valamit, például vészhelyzetre hivatkozva bevezethetnék a hatósági árszabályozást. És a vásárlási limitet, ha már ehhez nincs meg az embereknek a kellő intelligenciája és 10-20 kilós mennyiségben hordják haza
– írja.


Egy Facebook-csoportban megosztott történet is hasonlóról árulkodik, eszerint az egyik budapesti üzletben 1500/dl áron kínálják a kézfertőtlenítőket – ráadásul a képen jól látszik, hogy a flakonon semmiféle leírás vagy márkajelzés nem található.

Egy mások posztoló képén 100ml-es kézfertőtlenítők láthatók, amelyeket egyenként 1000 forintos áron kínálnak. A kép tanúsága szerint a magas ár ellenére szinte teljesen ki van fosztva a doboz, amelyből árulják, sőt a nagy érdeklődést támasztja alá az alatta elhelyezett felirat is, amely arra figyelmeztet, egy vásárló maximum 4 flakon fertőtlenítőt vihet el egyszerre.

Forrás: 168 óra; Noizz

Hirdetés