Kezdőlap AKTUÁLIS 13 megyére riasztás jött hétfőre – Aki itt él, zárjon be mindent!

13 megyére riasztás jött hétfőre – Aki itt él, zárjon be mindent!

Hirdetés

A fél országra elsőfokú riasztás van érvényben. Viharos szélre és jégesőre is fel kell készülnünk.

Hirdetés

Az északnyugati megyékben nagyobb, másutt kisebb az esély, hogy a záporok mellett dörgés, villámlás előforduljon. Éjszaka már nem valószínű zivatar. Hétfőn a déli óráktól nagyobb számban az ország északi felén ismét kialakulhatnak zivatarok. Egy-egy erősebb gócot szélerősödés (~ 45-55 km/h), intenzív csapadék (~ 15-20 mm), esetleg apró szemű (< 1 cm) jég kísérhet.

Tizenhárom megyére érvényes riasztást adtak ki zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Ráadásul az előrejelzések szerint kedden és szerdán sem fog csitulni a viharos idő.

Hétfőn erősen felhős lesz az ég, és szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Élénk, zivatarok környezetében erős lesz a délkeleti szél. 19 fok körüli értékeket mérhetünk.

Kedden marad a borongós, erősen felhős időjárás. Elszórtan valószínű zápor. 16 és 21 fok között változik a hőmérséklet. A DNy-i szél élénk lesz.

Szerdán a nap első felében erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és kisebb eső is kialakul. Délután szakadozik a felhőzet, kisüt a nap. 15 és 20 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Csütörtök estig sok napsütésre van kilátás, majd estétől a megnövekvő gomolyokból zivatarok törnek ki. 19 és 25 fok közé melegszik a levegő.

Pest megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hajdú-Bihar megye

Heves megye

Komárom-Esztergom megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Nógrád megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Vas megye

Veszprém megye

Zala megye