Kezdőlap EZOTÉRIA Ezt a 10 nevelési hibát kerüld el, ha szeretnéd, hogy a gyermekedből...

Ezt a 10 nevelési hibát kerüld el, ha szeretnéd, hogy a gyermekedből boldog és bölcs felnőtt legyen

Hirdetés

A szülők jelentik a legnagyobb befolyást a gyermekeik fejlődésére. Sajnos van, hogy a nevelési szokások a visszájukra sülnek el, miközben a szülők lehet, hogy jót akarnak a gyermeknek, a kivitelezés mégsem működik.

Ha ezeket a hibákat még idejében felismeri az ember, akkor van esélye rá, hogy a gyermekéből a lehetőségeihez mérten a legboldogabb és legbölcsebb felnőtt váljék. Mindamellett, ha még csak most fog belőled szülő válni, jobb, ha a következőkre figyelsz a jövőben.

Hirdetés

1 – Helikopter szülőség

Ez azt jelenti, hogy a szülő túlontúl védelmezi a gyermekét, meg akarja szabni, hogy mit csináljon, mit ne csináljon és túlzottan is bele akar folyni gyermeke tevékenységeibe. Habár az teljesen normális, ha valaki védelmezi a gyermekét, de ha nem ad neki elegendő teret az önálló fejlődésre, akkor gondjai lesznek később a világban való boldogulással és a kapcsolatok kiépítésével is.

Ha úgy látod, hogy a gyermeked uralja az adott helyzetet, hagyd, hogy tegye a dolgát és csak akkor vond be magad, ha kifejezetten segítségre van szüksége.

2 – Elfenekelés és légúti problémák

A fizikai fenyítés antiszociális, pszichológiai rendellenességekhez és függőségi problémákhoz is vezethet hosszabb távon. Szakértők szerint az ilyen gyermekek körében az asztma és a szív-érrendszeri betegségek is gyakoribbak.

3 – Hasonlítgatás és alacsony önértékelés

Az, hogy valaki más jobban teljesít ebben vagy abban, még a felnőtteknél is kiveri a biztosítékot, nemhogy egy gyermeknél, akinek éppen csak elkezd fejlődni az önértékelése. Soha ne hasonlítsd őt vagy a tetteit másokhoz. Az olyan mondatok, mint: “Bezzeg Petike szépen rendben tudja tartani a játékait.” és társai nem célra vezetőek. A gyerek ilyen módon a beléd vetett bizalmát is elveszítheti.

4 – Következetlen nevelés

Ha megkéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, majd ha nem teszi meg, szó nélkül te csinálod helyette, nem túl jó példa. Ha a gyereknek egy rosszabb napodon nem engeded, hogy viccelődjön, míg máskor bármit megengedsz, teljes képzavart okoz a fejében. Fontos, hogy a gyermek ismerje a határokat, amelyeket nem ő állít fel. A gyermeknek ez a biztos pontot jelenti.

5 – A kiabálás csak ront a helyzeten

Gyakorlatilag minden szülő eljut erre a pontra, miután kétszer vagy háromszor szépen kér valamit, de az süket fülekre talál. A kiborulás és az ordibálás talán segít a szülőnek kiengedni a gőzt, a gyereknek azonban szorongást és depressziót okozhat.

6 – Túlzottan nagy elvárások

Ha nagy reményeket fektetsz le a gyermekkel szemben, az motiválhatja őt, de sosem szabad, hogy a remények irreális elvárásokká alakuljanak át, hiszen ez teljesen kimerítheti a gyermeket, szorongást és rohamokat válthat ki. Nem szabad egy gyereknek rettegnie attól, hogy hibát követ el.

7 – Lehet, hogy csak magadat hibáztathatod




A gyerek olyan, mint egy szivacs, aki mindent magába szív, ami körülveszi, a szülő értékrendjétől kezdve a viselkedésén át a gesztusokig. Ha elkezdesz azon gondolkodni, hogy honnan szedte magára a gyerek azt a sok csúnya szót vagy furcsa megnyilvánulást, előbb jobb, tükörbe nézni.

8 – A megfélemlítés nem vezet sehová

Amikor egy gyerek makacsosodik, akkor a szülők gyakran alkalmazzák a megfélemlítés taktikáját: “Ha nem hagyod abba, odaadlak ennek a bácsinak.” Bár lehet, hogy beválik, mégsem tanácsos így tenni.

Amikor egy gyermek fél, akkor semmi máson nem tud gondolkodni, ugyanakkor minél többször alkalmazzák nála ezt a taktikát, annál könnyebben szed magára fóbiákat például a rendőrökkel vagy orvosokkal szemben.

9 – Szex téma kerülése

Teljesen normális, hogy kényelmetlen a témáról beszélgetni a gyerekeddel, viszont az sem megoldás, hogy hagyod, hogy más gyerektől értesüljön téves információkról. Ha felvilágosítod a tinédzser gyermekedet a fogamzásgátlásról, akkor kevesebb “baleset” következhet be az életében.

10 – A gyerek agyonajnározása

Mindenkinek a saját gyermeke a legszebb és legokosabb a világon, de azt jól kell tálalni felé. Fontos, hogy dicsérd és elismerd a gyermekedet, de olyan mértékig tedd, hogy az önbecsülése később ne csapjon át arroganciába.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés