Kezdőlap EZOTÉRIA 10 hiba, amelyet szinte minden szülő megbán az élete során

10 hiba, amelyet szinte minden szülő megbán az élete során

Hirdetés

Minden szülő szeretné, ha a gyermeke boldog életet élne. Sokan keményen dolgoznak, hogy mindent meg tudjanak venni nekik, mások szigorú kézzel bánnak velük, hogy fegyelmezett és cél orientált felnőtt váljék belőlük, megint mások számos lehetőséget nyújtanak számukra és megtanítják őket az önálló döntésre.

Mindenkinek megvan a maga egyedi módszere a gyermeknevelésre, egyben azonban minden szülő hasonlít. Mégpedig abban, hogy visszatekintve mind megbánják, ha a következők közül egy hibát is ejtenek a nevelés közben.

Hirdetés

1# Nem kommunikáltak a gyermekkel eleget

A kicsi gyermek hamar naggyá cseperedik és észre sem vesszük, már a saját életét éli. Nagyon fontos, hogy egy szülő folyamatosan beszélgessen a gyermekével. Persze sok dolgot el kell intézni, miközben együtt vagyunk a gyermekkel, de ne feledjük, nem csak a fizikai, de a szellemi és lelki közelség is fontos. A gyermek első éveit semmi nem fogja visszahozni később.

2# Nem ölelték meg gyermeküket elégszer

Tudományosan bizonyított tény, hogy az ölelés jótékony hatással van az ember egészségére. Olyan nem létezik, hogy túl sok ölelés és azokra a megjegyzésekre sem szabad bólogatni, hogy ne vedd fel túl sokat a gyereket, mert hozzá fog szokni.

3# Nem készítettek elég fotót vagy videót

Persze semmi gond nem történik, ha nem készítünk millió fotót a gyermekről. Ez nem lesz a kicsire negatív hatással, viszont te biztosan szeretnél majd visszaemlékezni egy-egy érzelemmel teli pillanatra. A fontos eseményeket igenis meg kell örökíteni.

4# Nem írták le a gyermek első szavait

Ezek olyan emlékek, amelyek nélkül lehet élni, mégis sokkal örömtelibb megőrizni őket. A gyermek kezdeti, egyedi szóhasználata mindig melegséggel tölti el az ember szívét.

5# Nem játszottak elég kreatív játékot

Nem állítjuk, hogy ha gyakran játszol készségfejlesztőket a gyerekeddel, biztosan tudós válik belőle, de megadod számára a lehetőséget, hogy a legtöbbet hozza ki magából. Minél több lehetőség közül választhat, annál többet fedezhet fel a világból és annál könnyebben megtalálja majd, hogy mi érdekli. Arra is nagyobb eséllyel fény derül, hogy a gyermek miben tehetséges.

6# Túl szigorúak voltak

Különbség van aközött, hogy egy gyermeket megfeddnek, mert valami égbekiáltóan rossz dolgot művelt és aközött, hogy folyamatosan szidalmazzák, bármit követ el. Minél nagyobb az elvárás egy gyerek felé, annál könnyebben összeroppanhat a teher alatt. Viselkedésbeli és lelki problémákkal reagálhat rá. Egy rossz jegy vagy egy törött csésze nem lehet ok a gyermek boldogtalanságára.

7# Nem vették komolyan a gyermeküket

Nem is lehet megszámolni, hányszor hangzik el a szülő szájából, hogy ‘Túl fiatal vagy még ehhez.’ vagy ‘A felnőttek jobban tudják.’ Az igazság az, hogy ezt gyermeknek hallani nagyon kellemetlen. Azok a gyerekek, akinek a véleményét sorozatosan figyelmen kívül hagyták vagy elutasították, illetve akit nem hagytak bizonyos szinten önállósodni, önbizalom hiányossá válnak. Elég logikus, hogy hogyan is várhatnánk el egy tinédzsertől például, hogy eldöntse, mit akar, amikor mindig minden döntést más hozott meg helyette?

8# Nem éltek át elég közös élményt

Még a legapróbb közös program is hatalmas élmény lehet egy gyermek szemében, kezdve egy parkban tett sétától, a közös fagyizásig, bicajozásig, stb. Ha a gyermek sok boldog percet élhet át a szüleivel, akkor szinte biztos, hogy boldog és kiegyensúlyozott felnőtt válik belőle.

9# Gyakran követték mások tanácsait

Vannak emberek, akik mindenkinél jobban tudnak mindent, még akkor is, ha nincs igazuk. Egy fiatal és tapasztalatlan anya pedig könnyen hagyatkozik tanácsokra. Az ilyen “szakértők” hajlamosak beleszólni abba, hogyan öltöztesse, etesse, oktassa az ember lánya a gyerekét. Persze, meghallgathatod udvariasan az ilyen tanácsokat, de elsősorban te tudod, hogy mi a jó a gyerekednek!

Plusz: soha ne hagyd, hogy egy idegen mondja meg, hogy a gyereked jól viselkedik vagy sem. Fogd mindig a pártját, hogy tudja, rád bármikor számíthat!

10# Nem voltak jelen a gyermek életének fontos pillanatainál

Lehet, hogy egyes dolgok egy felnőttnek nem tűnnek fontosnak, azonban egy gyermek számára a világot jelenthetik. Mindenkinek szüksége van rá, hogy az élete fontos pillanatait megoszthassa valakivel, akit szeret. Egy óvodai ballagást vagy egy karácsonyi műsort sem volna szabad kihagyni valami egyéb “fontos” program miatt.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés