Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Egykor a világ legszebb nője volt – Így néz ki a ma...

Egykor a világ legszebb nője volt – Így néz ki a ma 84 éves Brigitte Bardot

Hirdetés

Egykor a világ legszebb nőjének kiáltották ki a ma már 84. életévét betöltött Brigitte Bardot-t. A francia származású színésznő kamaszkorában került a rivaldafénybe, amikor első filmjével debütált 1952-ben.

Ezután egyenes út vezetett a világhírnévhez és Hollywood figyelmét sem kerülhette el.

Hirdetés

Az ünnepelt szexszimbólum azonban 1973-ban, sikere csúcsán a hírnévvel nem törődve úgy döntött, hogy életét és vagyonát az állatok jogainak szenteli.

Azóta is folyamatos nyilvános megjelenései vannak, amelyek legnagyobb része az állatvilág jogainak támogatásával kapcsolatos. Saját alapítvánnyal is rendelkezik, amelyet 1986-ban alapított, de hivatalosan csak 1992-től működik.

A 84 éves állatjóléti aktivista, Brigitte Bardot, nemrég az Elysee Palotában tárgyalt Emmanuel Macron, francia elnökkel az állatok jogairól. Itt sikerül lencsevégre kapni az egykori színésznőt, aki már nem a régi önmaga, legalábbis a külsejét tekintve.

Egészségi állapota hanyatlóban és mankó nélkül már nem képes közlekedni. Ennek ellenére a tűz még mindig él benne a szenvedélye iránt és továbbra is folytatja kemény munkáját, amihez mi is kitartást kívánunk.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés