Kezdőlap AKTUÁLIS VÉGE! – Tápai Szabina maga jelentette be a szomorú hírt házasságáról

VÉGE! – Tápai Szabina maga jelentette be a szomorú hírt házasságáról

Hirdetés

Már korábban is többször felröppent a hír, hogy válságba került Tápai Szabina és Kucsera Gábor házassága, a friss Story magazin címlapjából pedig most kiderült: a sztárpár 10 év után a válás mellett döntött.

 

Hirdetés

Nem szépítem, volt megcsalás is

– vallotta be az egykori kézilabdázó, aki a lapnak nyilatkozott is.



Tápai Szabina arról is beszélt, hogy két évig várt a férjére, de végül nem sikerült megmenteni a házasságukat.

A pár még 2013 nyarán kelt egybe, pár hónappal később pedig megszületett az első gyermekük, Bence, majd a család később két kislánnyal bővült: Milla 2018-ban, Bella 2021-ben jött a világra.

Hirdetés