Kezdőlap AKTUÁLIS Üzemanyaghiány – Itt a MOL fontos bejelentése

Üzemanyaghiány – Itt a MOL fontos bejelentése

Hirdetés

Napról napra romlik a helyzet, a közösségi oldalakon folyamatosan számolnak be arról a szerencsésebbek, hogy hol, melyik kúton, mennyit tudtak tankolni.

 

Hirdetés

Az utóbbi napokban egyre súlyosbodik az üzemanyaghiány Magyarországon, országszerte, a fővárosban és környékén is egyre nagyobb a káosz. Hétfőn és kedden is hosszú sorokban álltak az autók a benzinkutakon, vagy sikerült tankolni, vagy nem.

Telex megkeresésére a Mol azt közölte, hogy szerintük elindult az ún. pánikvásárlás a fővárosban. Az a tapasztalatuk, hogy kialakult egy furcsa dominóhatás Budapesten: azok a kutak viselik az extra terhelést, ahová a máshonnan elküldött autósok áradata zúdul, így viszont ez utóbbiaknál is gyorsabban merülnek ki a készletek.

A lap kérdésére a Mol azt válaszolta: a töltőállomásai továbbra is nyitva tartanak, a tartálykocsik folyamatosan úton vannak, a Dunai Finomító karbantartásán pedig szintén dolgoznak, és a terveknek megfelelően haladnak.


További érdekes tapasztalok még:

  • A Shell előregyártott matricákkal készült az átmeneti készlethiányra, és hétfőn már volt olyan kútja, ahol mindegyik kútfejen ilyen matrica szerepelt. Ez segítség, hogy ne kelljen feleslegesen sok időt sorba állni.
  • A benzinhajsza miatt számos kúton a kihajtásnál alakul ki dugó.
  • A benzinkutasok ingerültek, mert folyamatosan ugyanazok a kérdések az autósoktól
  • A benzinkutak nem nagyon tudják, hogy mikor jön az utánpótlás, ezért az autósokat sem tudják tájékoztatni róla.

Egymás után fogynak ki a kutak

Az üzemanyagpánik akkora, hogy a közösségi médiában az emberek folyamatosan tájékoztatják egymást, hogy kinek, hol, melyik kúton sikerült tankolnia, mit lehet tölteni és mit nem tudnak tölteni az adott töltőállomáson. Külön csoportokat is létrehoztak erre a célra.

Létrejött egy Pest megyei csoport például, ott a következő tapasztalatokat osztották meg:



    • Albertirsán az OMV-nél hétfő este viszonylag kis sorban állás volt, és hatósági áras üzemanyagból is volt még, de 10 literben korlátozták a mennyiséget, piaci áron azonban nem volt mennyiségi korlátozás. Egy másik kommentelő azt írta, kedd reggelre már csak prémiumokat lehetett tölteni ugyanazon a kúton. Monorierdőnél a Mol-kúton óriási sorokban álltak reggel az autók. Egy autós azt írta, Gyömrőn még minden kapható, de egyórás sorban állásra kell számítani.
    • Pilisen csak 100-as benzin kapható kedd reggel.
    • 10-es főút csoportból is jönnek az infók: hétfő este a dorogi Mol kúton már egyáltalán nem lehetett üzemanyagot kapni, Ürömön csak dízelt lehetett tankolni. Piliscsabán a Mol-kút elesett. A dorogi Mol-nál kedd reggelre viszont egy fokkal jobb lett a helyzet: benzint lehetett kapni, de gázolajat nem.
    • Kazincbarcikán is káosz van a Kolorline tudósítása szerint. A kutak nagy részén hétfőn már egyáltalán nem volt üzemanyag, a belvárosban található töltőállomáson pedig több sorban kígyóztak az autók arra várva, hogy eljussanak az oszlopokig.
    • Olvasónk jelezte, hogy tegnap este a III. kerületben, a Szentendrei úton három kútra hajtott be (egy Mol-kút, két OMW-kút), és mindenhol elfogyott a gázolaj, csak a hatósági áras benzint lehetett tankolni, és nagy sorokban álltak a kutakon az autósok.
Hirdetés