Kezdőlap EZOTÉRIA EZO-VILÁG Testbeszéd teszt – Melyik nő hazudik neked?

Testbeszéd teszt – Melyik nő hazudik neked?

Hirdetés

A kommunikációnk szerves része a testbeszéd, amely non-verbális jelek összességét foglalja magában. A testbeszédet, bár tudatosan is irányítható lenne, alapvetően tudattalanul végezzük.

Ide tartozik minden egyes jel, amelyet a környezetünkbe küldünk, kezdve a testtartásunkkal, a szemkontaktussal vagy annak hiányával, a gesztikuláción át a láb-és kéztartásig. A verbális és non-verbális kommunikáció együtt alkot teljes egészet, így kaphatunk a másik féltől abszolút információt.

Hirdetés

Teszt

A fenti képen egy nőt látható, különböző testhelyzetekben. Elég csak rápillantanunk, meg lehet állapítani, hogy mikor mond igazat és mikor hazudik. Szerinted melyik testhelyzet árulkodik hazugságról?

1 – Nyitott kezek

Akik nyitott kezekkel fordulnak valaki felé, azt jelzik, hogy egyben nyitott személyiségek is, és cseppet sem üzenik azt, hogy hazudnának.

2 – Fül piszkálás

Ez a testbeszéd nem teljesen megnyugtató, hiszen a másik ilyenkor kényelmetlenül érzi magát, izgatott és készül valamilyen füllentésre vagy az igazság elhallgatására. Mindig légy résen ilyenkor.

3 – Áll tartás

Egy teljesen naturális testhelyzet, amelyben a másik fél jelzi feléd, hogy minden figyelmét neked szenteli. Szívesen, türelmesen és érdeklődve hallgatja, amit mondasz neki. Tőle részletes véleményt is fogsz kapni.

4 – A száját takarja

Az ilyen személy biztosan nem mond igazat. Az egyik legnyilvánvalóbb jel, hogy valaki hazudik, vagy elhallgatja az igazságot, az az, ha próbálja takarni a száját a kezével.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés