Itt a kormány szerdai bejelentése
A beoltottak száma 6 194 221 fő, közülük 5 906 701 fő már a második oltását is megkapta, 3 028 149 pedig már a harmadik oltást is felvették. 5506 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1…
A beoltottak száma 6 194 221 fő, közülük 5 906 701 fő már a második oltását is megkapta, 3 028 149 pedig már a harmadik oltást is felvették. 5506 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1…
Csollány Szilveszter olimpikonunk továbbra is lélegeztetőgépen van, állapota változatlan. Novemberben kapta el a koronavírust Csollány Szilveszter, aki súlyos állapota miatt december elején lélegeztetőgépre került. Az állapota továbbra is kritikus, de Dr. Szlávik János infektológus szerint nem reménytelen. A…
Keleti Györgyi egy YouTube podcastban elárulta, azért fogott bele a szépészeti beavatkozásokba, mert öregedni kezdett és ezt szerette volna ellensúlyozni. Lakatos Levente vendége volt Keleti Györgyi, aki több mint 20 évvel ezelőtt az elsők között volt, aki bevállalta a plasztikai műtétet. A…
Hétvége óta az a hír pörög az összes közösségi oldalon, hogy az X-Faktor elődöntőjén Kóbor János megemlékezése miatt előadott Omega slágernek Gáspár Laci elrontotta a szövegét. Sebestyén Balázsék a rádiós műsorukban kivesézték a történteket, miszerint Laci „gyöngyhajú lány” helyett „zöldhajú…
A Blikk ma reggel számolt be róla, hogy az országgyűlés ma több mint harminc ügyben tart szavazást, s arról is szavaz, hogy a jövő év nyaráig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet. A 12 órától kezdődő döntések és határozathozatalok előtt azonban…
A beoltottak száma 6 192 253 fő, közülük 5 900 371 fő már a második oltását is megkapta, 3 014 936 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 3575 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 202…
Rusvai Miklós szerint ha az omikronról beigazolódik, hogy kevésbé súlyos, mint az előző változatok, ugyanakkor immunitást fog okozni, akkor az összes oltástagadó ebbe fog kapaszkodni. A virológus azonban kijózanító üzenetet küldött az oltáselleneseknek – írja a Ripost. „Amennyiben az omikronról…
Az X-Faktor negyedik élő show-ja, azaz az elődöntő, Kóbor Jánosra való emlékezéssel kezdődött. Ám nem alakult minden úgy, ahogy eltervezték. A múlt héten jött a szomorú hír, miszerint 78 évesen elhunyt az Omega együttes frontembere, Kóbor János. Az X-Faktor elődöntőjében,…
A beérkezett mintákból kettő esetében kimutatták a koronavírus omikron variánsát Magyarországon – mondta az országos tisztifőorvos az M1 Híradóban. Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1 Híradóban nyilatkozott, ahol elmondta: a beérkezett mintákból kettő esetében kimutatták a koronavírus omikron…
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter soha nem látott hosszúságú interjút adott, amiben főként a kormányzati kommunikáció korábbról is ismert mondatai köszöntek vissza, azonban ezeken felül mondott néhány érdekeset a keleti vakcinákróll a kötelező oltás témájáról és a karácsonyról is.…