Mint írták: elszórtan fordulhat elő zivatar. Általában a Dunántúlon, illetve délutántól a keleti határ közelében van nagyobb esély zivatar kialakulásához.
Az erősebb gócokat néhol rövid idő alatt 10-30 mm csapadék, kisebb méretű jég, szélerősödés, a Tiszántúlon 60 km/h feletti viharos szél kísérheti.
A veszélyjelzés szerint egyébként az egész országban előfordulhatnak zivatarok, csak egy megye ússza meg biztosan.
Az időjárás előrejelzésben egyébként azt írták, a fátyol- és gomolyfelhők mellett az ország nagy részén sok napsütés várható, de erősebben felhős területek, illetve időszakok is lesznek – elsősorban a Dunántúlon.
Szórványosan valószínű záporeső, zivatar, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és a Tiszántúlon.
Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, főként az északkeleti megyékben erős széllökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 33 fok között alakul, de a Dunántúlon néhol hűvösebb is lehet. Késő estére 20, 27 fok közé hűl le a levegő.

Pest megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Baranya megye

Felhőszakadás |
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |
Bács-Kiskun megye

Békés megye

Csongrád-Csanád megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Fejér megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Felhőszakadás |
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |
Győr-Moson-Sopron megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Hajdú-Bihar megye

Heves megye

Komárom-Esztergom megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Nógrád megye

Somogy megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Felhőszakadás |
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Jász-Nagykun-Szolnok megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Tolna megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Felhőszakadás |
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |
Vas megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Veszprém megye

Zala megye

OMSZ: 2022-08-08 09:44 (07:44 UTC) [wbhx]