Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Örökbe fogadták ezt a 6 éves kislányt, később szörnyű dologra derült fény!

Örökbe fogadták ezt a 6 éves kislányt, később szörnyű dologra derült fény!

Hirdetés

Örökbefogadni egy gyermeket óriási jelentőségű tett és minden fél részéről megfelelő körültekintést és figyelmet kíván. Természetesen sok tényezőre derülhet fény a gyermeket illetően, ám sajnos az is előfordulhat, hogy bizonyos dolgok rejtve maradnak. Egy amerikai házaspár gyakorlatilag veszélybe sodorta saját életét azáltal, hogy egy 6 éves lány örökbefogadása mellett döntött.

 

Hirdetés

Kristine és Michael Barnett, 3 gyermekes szülők 2010-ben eldöntötték, hogy örökbefogadnak egy ukrán származású, 6 éves lánygyermeket, Natalia-t. Habár Natalia külsőre gyermeknek tűnt, Kristine elmondása szerint nagyon furcsán viselkedett és biztosra vette, hogy tönkre akarja tenni az életüket.

Natalia állítólag egy elektromos kerítésnek lökte örökbefogadó anyját, fehérítőt öntött a kávéjába és elvileg annak a veszélye is fenn állt, hogy álmukba megkéseli szüleit.

Az is kiderült, hogy Natalia menstruál és véres ruhadarabjait a szemetesbe dobja, hogy elrejthesse őket. Kristine azt is felfedezte, hogy fanszőrzete van, észrevette, hogy soha nem játszik babákkal és tinédzserekre jellemző szavakat használ.

A szülők próbálták helyén kezelni a szituációt és úgy gondolván, hogy pszichológiai problémája van fogadott lányuknak, elvitték őt orvosi kivizsgálásra. Natalia bevallotta az orvosoknak, hogy meg akarta ölni a szüleit és nem is bánja ezen tettét.

Emellett az orvos azt is felfedte, hogy a lány nem születhetett 2003-ban és valami hiba lehet az adoptációs dokumentációban.

Kristine ezután megkérte, hogy határozzák meg Natalia valódi életkorát. A csontsűrűség meghatározás után az eredményből az derült ki, hogy Natalia csontállománya egy legalább 14 éves személyét mutatja.

Egyes orvosok ezzel is vitatkoztak, mondván Natalia legalább 28 éves és egy növekedési rendellenességben szenved, ugyanakkor pszichiátriai kezelésre is szorul.

Miután a szülők rájöttek, hogy csalás áldozatai lettek, Natalia-t egy bérelt lakásban hagyták. Ezután letartóztatták őket cserbenhagyás és dokumentum hamisítás vádjával és 5000, illetve 5500 dollár óvadék ellenében engedték őket szabadon.

A történetet többen és többféleképpen közölték már, egymásnak ellentmondó állításokkal. Natalia mindenesetre egy másik családhoz került és azóta is tökéletesen elégedettnek tűnik.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés