Meglepetésszerű bejelentést tett Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este egy ráckevei lakossági fórumon, ahol hangsúlyosan beszélt az árszabályozásokról, az árrésstop kiterjesztéséről és – talán a legnagyobb érdeklődést kiváltva – a nyugdíjasokat érintő áfavisszatérítés új rendszeréről is.
A miniszterelnök elmondta: a kormány mai ülésén dönt arról, hogy pontosan milyen formában vezetik be a februárban megígért áfa-visszatérítést a nyugdíjasok számára.
„Valószínűleg egy élelmiszerutalvány keretében történik majd” – fogalmazott, utalva arra is, hogy korábban „csippantásként” emlegette a rendszer működését.
Áfavisszatérítés nyugdíjasoknak – mit tudunk eddig?
Orbán Viktor február 22-i évértékelő beszédében jelentette be először, hogy a nyugdíjasok visszakaphatják az élelmiszerek áfáját, bizonyos termékkörön belül, havi keretösszegig. Akkor azt mondta:
„A nyugdíjasok számára a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek esetén az év második felében – egy bizonyos havi összeg erejéig – vissza fogjuk téríteni az áfát.”
A bejelentés szerint a rendszer digitálisan működne, például bankkártyás vagy kártyaalapú fizetés alapján, amit a kormányzati kommunikációban „csippantásként” ismerhettünk meg. A legújabb fejlemények szerint azonban valószínűbb, hogy élelmiszerutalvány formájában valósítják meg a rendszert.
Csippantás vagy utalvány? – még ma döntés születhet
A miniszterelnök a ráckevei fórumon nem rejtette véka alá, hogy a pontos működésről még folynak az egyeztetések, de a cél világos: még idén bevezetni az áfavisszatérítést a nyugdíjasok számára, akik ezzel 10–15 ezer forintnyi havi megtakarításhoz juthatnak alapvető élelmiszerek vásárlásakor. “Valószínűleg egy élelmiszerutalvány keretében történik majd” – fogalmazott Orbán Viktor.
Az érintett termékkör feltehetően a zöldség, gyümölcs, tejtermékek, valamint más alapélelmiszerek lesznek – a részleteket a kormányülésen véglegesíthetik.
Árstopok maradnak, újabb termékek jöhetnek
Orbán Viktor beszélt az árszabályozási politikáról is, külön kiemelve, hogy az élelmiszerárrés-stop megmarad, amíg az infláció nem csökken tartósan 5% alá.
A márciusban bevezetett élelmiszerárrés-korlátozás értelmében a kereskedők legfeljebb 10%-os árréssel dolgozhatnak bizonyos alapélelmiszerek esetében. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nemrég jelezte, hogy ezt a pipere- és háztartási szerekre is kiterjesztik – 30 termékkategória érintett, ezek között szerepel a szappan, mosószer, pelenka és a fogkefe is.
A fórumon Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a mai kormányülésen az iparcikkekre vonatkozó árrésstopot is tárgyalják, ahol a javaslat szerint 15%-nál magasabb árrést nem engedélyeznének a kereskedőknek.
Lakásbiztosítás: díjstop év végéig?
A fórum egyik további témája a lakásbiztosítási díjak alakulása volt. Nagy Márton a lakosság megnyugtatására kijelentette:
„Szeretnénk, hogy a lakásbiztosítások díjai ne emelkedjenek, ezért az év végi szinten ezt rögzítjük.”
Ugyanakkor hozzátette: a biztosított összegnek emelkednie kell, hogy a lakások ne legyenek alulbiztosítottak, és valóban védelmet nyújtsanak baj esetén.