Kezdőlap AKTUÁLIS Orbán Viktor pénteki bejelentése, ami minden magyarnak fájdalmas lesz

Orbán Viktor pénteki bejelentése, ami minden magyarnak fájdalmas lesz

Hirdetés

Orbán Viktor pénteken, a határvadász ezred megalakulásán, a határvadászok eskütételén mondott beszédet. A fő téma a migráció volt, a miniszterelnök pedig erős szavakat használt az illegális bevándorlókkal kapcsolatban.

A beszédet élőben közvetítették a miniszterelnök Facebook-oldalán.

Hirdetés

– Az önök eskütétele fontos esemény és kiemelkedő pillanat Magyarország biztonsága számára – kezdte Orbán a határvadászokhoz szólva, majd azzal folytatta, hogy 2015 óta nyílt migrációs válság van Európában, milliók érkeztek a törvényekre fittyet hányva Európába.

Egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül



– mondta Orbán Viktor, hozzátéve: mi, magyarok úgy döntöttünk, megvédjük a határainkat, kerítést építettünk.

A magyar határvédelmi rendszer működik, ellenáll az illegáli smigráció legmagasabbra csapó hullámainak is.

A rendőrök és honvédek – vállalva a túlmunkát – becsülettel helytálltak. Az élet úgy hozta, hogy a szolgálatukra most máshol van szükség.

Zavargásokra számít a miniszterelnök?

Orbán Viktor következő mondatai némileg baljós hangvételűek. Bár nem részletezte, nem fejtette ki, mire gondol, de azt mondta:



– A belső rend fenntartása megköveteli rendőreink visszavezénylését, a szomszédban dúló háború miatt pedig a honvédeket más feladtra kell vezényelni, ezért van szükség most a határvadászokra.

Azt nem tudni, mire gondolt, lehetséges zavargásokra, esetleg növekvő bűnözésre, vagy az elszabaduló élelmiszer- és energiaárak miatti elégedetlenségből fakadó problémákra, mikor a belső rend fenntartásának szükségességét említette.

Meg kell védeni a családokat




Orbán úgy folytatta, hogy a jó katona nem azok ellen harcol, akik szembenállnak vele, hanem azokért, akik mögötte vannak. Ez különösen igaz a határvadsászokra, mert mögöttük áll minden magyar család, gyermek, városok, falvak, ezért rájuk hárul a feladat, hogy megvédjék a hazát. Szükség is lesz az áldozathozatalra, mert mostanság kijut nekünk a bajból. A szomszédban háború dúl, Európában energiaválság van, a brüsszeli szankciók pedig térdre kényszerítik Európa gazdaságait.

Sosem lesz olyan, mint volt!

– Nem adhatjuk fel, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa, ezt fenyegeti az illegális migráció. A veszélyei olyan nagyok, hogy az elhárításuk elsődleges feladat. Ezen a fronton elég egyszer hibázni.



Ahol egyszer letelepednek a más kultúrából érkező illegális migránsok, ott nem lehet visszafordítani az idő kerekét, és az élet már sohasem, sohasem lesz olyan, mint korábban volt. Nekünk magyaroknak mondhat bárki bármit, nem hisszük, hogy a migrációból bármi jó sülhet ki. Nekünk jogunk van ahhoz, hogy Magyarország magyar ország maradjon.



– Idén 160 ezer illegális próbálkozásnál tartunk és okkal feltételezzük, hogy ez növekedni fog. Egyre több az erőszak. Először a migránsok csak egymással mentek birokra, de ma már ott tartunk, hogy ahatáron szolgáló magyarokat fenyegetik. A migránsoknak meg kell érteniük, hogy itt nem jöhetnek át. Önöknek határvadászoknak a feladatuk, hogy megértessék ezt velük. Feltartóztasság, megtalálják, elfogják és határozottan kitessékeljék őket egytől egyig, nincs kivétel! – mondta Orbán Viktor, aki megígérte, hogy a határvadászok tiszteletet és anyagi megbecsülést fognak kapni. Orbán sok sikert, erőt, egészésget és bátorságot kívánt a határvadászok előtt álló próbatételhez.

Hirdetés