Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK “Nekem ez a gyerek nem kell” – A kórházban hagyta magára a...

“Nekem ez a gyerek nem kell” – A kórházban hagyta magára a vakon született kisfiát. Ám legmegdöbbentőbb dolog csak utána következett be: – Az orvosok is csak tehetetlenül néztek..

Hirdetés

Sajnos sokakhoz kegyetlen az élet, és vannak akiknél már ez a születésük percében elkezdődik.

 

Hirdetés

Nem járt másképpen ez a kisbaba, Alexander sem, aki egy súlyos rendellenességgel született: nem fejlődtek ki a szemei-írja a Daily Mail.

Ez a kondíció szerencsére rendkívül ritka, összesen három ilyet dokumentáltak az egész világon. A baba egyébként ezt leszámítva teljesen egészséges, mind a szervei, pedig mind egyéb testrészei teljes egészükben kifejlődtek, és rendeltetésszerűen működnek.

Azóta már törölt Twitter bejegyzésében Helen Ann arról számolt be, hogy az édesanyja teljesen és kategorikusan elutasította a kicsit, és elviharzott a kórházból, miután meglátta, hogy milyen rendellenességgel született.



A sors azonban végül mégis felcsillantotta Alexander számára a reménysugarat: miután kiderült, hogy a kicsit elhagyta az anyukája, szinte versengtek érte azok a családok, akik örökbe akarták fogadni. Így az ünnepeket már új családjával töltheti.

Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk neki az életben!

Neked mi a véleményed?

 

 

 

Hirdetés