Kezdőlap EGÉSZSÉG Mindenhol csak arról olvasni, hogy az orgona mennyire szép, de ezt senki...

Mindenhol csak arról olvasni, hogy az orgona mennyire szép, de ezt senki nem említi!

Csodálatos színe, illata minden tavasszal rabul ejt, ilyenkor a legpompásabb dísze a kertnek, a nappalinak a varázslatos orgona. Azonban arról már kevesebben hallottak, hogy az orgona több része is felhasználható gyógyászati célokra. Például a virágait, a leveleit és a kérgét is.

Az orgona virágát akkor a legjobb felhasználni, ha már háromnegyed részben kinyíltak. Ezeket kell lecsipegetni és egy újságpapíron, szellős helyen megszárítani, használat előtt pedig össze kell morzsolni.

Forrázat

Ezt szárított virágokból, vagy levelekből is elkészíthetjük. Két kiskanál virágot, vagy levelet tegyünk bele egy bögrébe, majd öntsünk rá 250 ml forró vizet. Hagyjuk állni fél órát, majd szűrjük le. A finom teát mézzel lehet édesíteni.

Főzet

Ezt inkább az orgonafa kérgéből szokták elkészíteni. A szárított kérgekből 2 evőkanálra lesz szükség, fél liter vízbe kell beletenni, majd főzni lassú tűzön fél óráig. Ezután egy gézen keresztül szűrjük le, és keverjünk hozzá mézet.

Tinktúra

Használhatunk szárított leveleket, vagy kérget. Ebből 20 grammnyit tegyünk bele egy befőttesüvegbe, majd öntsünk rá 100 ml tiszta alkoholt. Jól zárjuk le az üveget, és hagyjuk 10 napig érni, naponta 3-4 alkalommal rázzuk fel. 10 nap után szűrjük le, és 6 napig tároljuk a tinktúrát a hűtőben. Így 2 évig is eláll, de használat előtt rázzuk fel.

Bor

Tegyünk 4 evőkanál szárított levelet, vagy kérget egy üvegbe, vagy befőttes üvegbe, majd adjunk hozzá 1 liter vörösbort. Zárjuk le az üveget, és hagyjuk érni 10 napig, naponta azonban 3 alkalommal rázzuk fel. Ezután szűrjük le, hagyjuk még 6 napig a hűtőben, majd adjunk hozzá még 1 liter vörösbort, töltsük kis üvegekbe. Ez a finom készítmény 2 évig is eláll.

Ízületi fájdalomra

Kiváló borogatást készíthetünk ízületi fájdalomra orgonából /
Amint kivirágzik az orgona, készíthetünk belőle tinktúrát, ami enyhíti az ízületi fájdalmakat. Az orgona virágát szórjuk egy félliteres üvegbe színültig, de lazán. Öntsünk rá vodkát, hagyjuk állni három hétig sötét helyen, szobahőmérsékleten, majd szűrjük le. Az elkészült tinktúrát fel lehet használni az ízületek dunsztkötéséhez, amihez 60-70 ml-nyi tinktúrát higítsunk fel vízzel fele-fele arányban. Ezzel nedvesítsünk be egy fáslit, helyezzük a fájós részre, majd fedjük be nylonnal és meleg köéssel.

Reumatikus gyulladásra

Az orgona virágából készíthetünk fájdalomcsillapító kenőcsöt, ami reumatikus gyulladás esetén az ízületekbe dörzsölve nagyon jó hatású. Ehhez két evőkanál aprított virágot alaposan dörzsöljünk el két evőkanál friss vajjal. A krémet tároljuk a hűtőszekrényben. Legfeljebb egy hónapig tartható el.

loading...