Kezdőlap AKTUÁLIS Megtette a nagy bejelentést Szijjártó Péter, amire számítani lehetett

Megtette a nagy bejelentést Szijjártó Péter, amire számítani lehetett

Hirdetés
Nyolcszáz zászlóalj alakul meg, ebből az egyik Magyarországon lesz. A NATO csütörtöki találkozóján megszületett a döntés arról, hogy több ország, köztük hazánk is katonai erősítést.

A szövetség 40.000 katonát helyez át a keleti részre, először csak a szárazföldi területekre, de emellett erősítik a légi és a haditengerészeti eszközeiket is.

Hirdetés

Szijjártó Péter a Facebook oldalán jelentette be a hírt, amiben elmondta, hogy a NATO szövetség elsődleges célja továbbra is az, hogy a háború ne terjedjen át Ukrajna határain.


Hazánk elsődleges célja továbbra is az, hogy kimaradjunk az orosz- ukrán háborúból.

A magyar külügyi tárca vezetője elmondta: annak érdekében, hogy a NATO megerősítse a szövetség keleti, délkeleti szárnyát, előretolt védelmi jelenlétet hozott létre, összesen nyolc zászlóaljharccsoport alakul meg. Ezek közül az egyik az, amelyet a Magyar Honvédség már korában létrehozott, és amely magyar vezetés alatt áll.


Most megnyitottuk a lehetőséget arra, hogy ehhez a zászlóaljharccsoporthoz más NATO-tagországok is csatlakozhassanak a katonáikkal. Eddig öt ország jelezte szándékát: az Egyesült Államok, Törökország, Horvátország, Montenegró és Olaszország. Előreláthatóan néhány száz főt fognak delegálni a magyar egységhez. A katonák a Dunántúlon fognak tartózkodni, ahol a magyar katonákkal együtt közös kiképzésen, gyakorlatokon vesznek majd részt a NATO-együttműködés keretében

– jelentette be a tárcavezető.

 




Hirdetés