Kezdőlap AKTUÁLIS Megszólalt Babicsek Bernát édesapja a színész tragikus haláláról – Így talált rá...

Megszólalt Babicsek Bernát édesapja a színész tragikus haláláról – Így talált rá fiára

Hirdetés

A művész, aki december 30-án még fellépett, az otthonában hunyt el, lapunk pedig megtudta, hogy édesapja talált rá.

 

Hirdetés

 

Bár mindent megpróbált megtenni, hogy fia életben maradjon, sajnos későn érkezett. Idősebb Babicsek Bernát megtörten, könnyeivel küzdve szűkszavúan mondta el, mi történt január 1-jén.

– Annyi történt, hogy egy tűzeset volt a konyhájában – kezdte a gyászoló édesapa, aki azért ment át a közelben lakó fiához, mivel nem érték el őt.

– Az erkélyajtó mellett a földön fekve találtam meg. Nem tudtam bemenni hozzá, ezért kitörtem az ablakot, így jutottam be.

Nagyon nehéz bármit is mondani…

Reggel már voltunk a templomban, mondtak egy misét érte, Bernátot már befogadták a mennyben – sírta el magát a megtört családfő, aki hiába érezte, hogy valami nagy baj van, már nem tudott segíteni imádott fián.


A halál okait, körülmé­nyeit egyelőre vizsgálják, ám úgy tűnik, a fiatal színész füstmérgezés áldozata lett Talán menekülni is próbált, mert élettelen teste pont az erkélyajtó mellett feküdt. Talán azt akarta kinyitni, de nem jutott el odáig?

A színész halála megrendítette a művészvilágot is. Babicsek Bernát olyan népszerű sorozatokban játszott, mint a Barátok közt, a Jóban rosszban és a Szeress most, emellett zenészként is elismert és keresett volt, hazánk egyik legjobb harmonikásaként tartották őt számon.

Bernát 2000-től a Gór Nagy Mária Színitanodában tanulta a mesterséget, egykori tanára és mentora szíve összetört mikor megtudta, hogy mi történt. Mentora szerint magányos volt a művész ezért volt egyedül a tragédia napján is.



– Ő volt az egyik legkedvesebb tanítványom. Olyan volt, mintha a gyerekem lenne. Nagyon jóban maradtunk, mindent megbeszéltünk egymással – kezdte lapunknak Gór Nagy Mária.

– Még olyan nagy szerepek és munkák vártak volna rá. Három hét múlva kezdtük volna próbálni az orosz darabot, amelyben ő lett volna a muzsikus. Imádta a színpadot, de a filmezés hiányzott neki. Nemrég elküldtem egy castingra majd egy próbafelvételre, nagyon izgatott volt, remélte, hogy ő kapja meg a szerepet. Így is lett, boldog és büszke volt, ahogyan én is.

Februárban kezdődött volna a forgatás, de sajnos ezt már nem élhette meg. A szívem szakad meg érte. Fantasztikus színész volt, és bárhová ment jó kedvet varázsolt mindenki szívébe, holott ő sokszor volt magányos. A családját, a barátait imádta, de a szerelemben nem volt szerencsés. Fél éve mesélte, hogy nagyot csalódott, de én nyugtattam, hogy majd eljön az idő és az a nő, aki mellett boldog lesz…

Pásztor Erzsi a Fergeteges látogatás című előadásban játszott együtt Bernáttal, fiatal kollégájának halálhíre lesújtotta őt.



– Nagyon szerettem őt, és bele sem merek gondolni, ha nekem ennyire fáj az ő elvesztése akkor mit érezhetnek szegény szülei? Nagyon közel álltak egymáshoz, rajongva szerették egymást, és mindig összetartottak. Szörnyű, ami történt – kezdte lapunknak sírva a színésznő.

– Fantasztikus ember és színész volt. Olyan férfi bája volt, amilyet én még nem láttam, és hiába múlt el negyven, húszévesnek nézett ki a színpadon. Nagyon közel állt a szívemhez. Sosem felejtem el, ha vidékre mentünk játszani mindig ő vitt el, és legutóbb azt mondta, hogy örül, hogy mellettem lehet és tőlem tanulhat. Tragédia, hogy egy ilyen tehetséges, alázatos és népszerű embernek csak ennyi idő jutott…



A kétezres évek végén csatlakozott vendégként az R-GO együtteshez, a banda frontembere, Szikora Róbertet megdöbbentette a halálhíre.

– Négy évig muzsikált velünk a csikidám égisze alatt. Nagyszerű ember, cimbora és kolléga volt. A halál mindig megmagyarázhatatlan, de vallásos volt, mindig jött velünk templomban, így tudom, hogy ő most egy jó helyen van – magyarázta Szikora.

– Bernát volt, aki engem helyettesített a színpadon, amíg átöltöztem. Az egyik legemlékezetesebb fellépésünk pedig Erdélyben volt, ahol mínusz 28 fokban játszottunk. Ott nem volt mese, fel kellett öltözni, pedig ő szeretett egy vékony kis pólóban színpadra állni. Büszke volt magára, arra, hogy kigyúrt, sportos teste van, de nem volt hiú.

Az Irigy Hónaljmirigy több tagja is régóta ápolt barátságot Bernáttal, ráadásul 2012-ben együtt is dolgoztak, a harmonikás pedig a banda nagykoncertjén is fellépett.

– Gyerekkorom óta ismertem őt, mert sok nyarat töltöttem Solymáron. A dobosunk, Kabai Laci is jó barátja volt, megrázott minket a halála. Olyan fiatalon, és olyan tragikusan ment el. Őszinte részvétünk a családnak – mondta a zenekar frontembere, Sipos Péter.



Kollégái, barátai elmondása szerint Bernát csupaszív ember, és kiváló színész volt. Halála előtt két nappal, december 30-án is azt tehette, amit mindennél jobban imádott, játszhatott a színpadon Pokorny Liával a LIAison című darabban.

– Annyi őszinte figyelmet, megértést, elfogadást és türelmet kaptam, amennyi keveseknek adatik meg ezen a világon. Engem megajándékoztál a röppenő fehér galambokkal és Magaddal. Bernát! Nekem Te addig élsz, amíg világ a világ! Annyi ismeretlen fiókot nyitottál ki bennem, amiért nem tudok elég hálás lenni. Figyelni, keresni és számolni fogom a jövőben fehér galambokat.

Te velem leszel akkor is a színpadon, amikor látszólag nem vagy ott. Te a részem, a kollégám, a barátom vagy – nem hagyhatsz csak úgy itt. Nem vagyok hajlandó ezt tudomásul venni. Ezért megyünk tovább – Veled. Ebből nem engedek. Te az vagy, aki örökké él, és általad a zene és a Liaison – ezekkel a szavakkal búcsúztatta barátját Pokorny Lia.

Zenekara, a Paddy and the Rats tagjai is összetörtek a gyászhír hallatán.



– Az elmúlt tíz évben rengeteg időt töltöttünk együtt. Olyanok voltunk, mint a testvérek. Rengeteg éjszakát beszélgettünk át, és lett volna még miről beszélni. Csak szép emlékeim vannak Bernátról, de most még nagyon fáj – mondta elcsukló hangon, a könnyeivel küzdve Oravecz Kristóf, a Paddy and the Rats zenekar frontembere. Az ír punk rock kocsmazenét játszó miskolci bandához Babicsek 2012-ben csatlakozott.

Hirdetés