Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Megszégyenítették az ötgyerekes édesanyát a strandon, válaszul durva dolgot tett!

Megszégyenítették az ötgyerekes édesanyát a strandon, válaszul durva dolgot tett!

Hirdetés

Tennis 33 éves anyuka, öt gyereket nevel. A gyerekek szinte minden szabad percét lefoglalják, így évek óta először ment strandra. Kisvártatva sírva menekült onnan.

A gyerekek szinte minden szabad percét lefoglalják, ami nem is csoda. Öt gyerekkel foglalkozni óriási felelősség.

Hirdetés

Évek óta most volt először lehetősége, hogy végre lemenjen a strandra és pihenjen egy kicsit.Nagyon várta már azt a napot, azt gondolta, végre kikapcsolódhat, feltöltődhet egy kicsit. Sajnos nem így lett.

Néhány óra múlva a nő sírva menekült akült a strandról. Nyílt levelében megírta, miért vált pokollá a napja, és az is kiderül, mit tett erre válaszul:

Ez egy nyílt levél, melyet annak a két fiúnak és lánynak írok, akik egyik nap munka helyett kijöttek az Alberta strandra sörözni és úszni.

“Sajnálom”, hogy 13 év utáni először ki mertem ülni napozni a szabadstrandon, s ez ennyire undorító látvány volt számotokra. Sajnálom, hogy a hasam nem lapos. Sajnálom, hogy tele van terhességi csíkokkal.

“Sajnálom”, hogy a hasam kihordott, táplált, védelmezett és világra hozott ÖT gyönyörű, egészséges, okos és fantasztikus gyereket. “Sajnálom”, hogy a 33 éves, 56 kilós testem annyira undorított titeket, hogy nektek muszáj volt rá mutogatni, kinevetni és úgy tenni mintha bele akarnátok rúgni.

De tudnotok kell, hogy mikor a fiatal “tökéletes” testetekre néztem, az jutott az eszembe, vajon ezek a testek milyen bravúrokat értek eddig el?

Azt is tudnotok kell, a strandon úgy tettem, mintha nem is hallanám a gúnyolódásotokat, mintha nem is érdekelne. De hazafelé menet végig sírtam az autóban. Köszönöm, hogy tönkretettétek a napomat. A hozzátok hasonló emberek teszik ezt a világot egy szörnyű hellyé.

Sajnálom azt a nőt, aki majd a gyereketeket hordja ki, és akinek undorító lesz a teste a szemetekben a terhesség miatt, mialatt egy gyönyörű folyamaton megy keresztül. Remélem, egy nap rájöttök, hogy a terhességi csíkokat nem szégyellni kell, hanem büszkének kell rá lenni.”

Hogy alátámassza az üzenetét, a fiatalok minősíthetetlen reakciójára válaszul csakazért is megmutatta hasát a Facebookon, hogy nincs eben semmi szégyellnivaló. Hiszen öt gyereket hordott ki!

Magunk részéről mélységesen egyetértünk az anyukával!

Forrás: tudnodkell.info

Hirdetés