Kezdőlap EZOTÉRIA „Én jobban tudom.” – Így keseríthetik meg a nagymamák a fiatal szülők...

„Én jobban tudom.” – Így keseríthetik meg a nagymamák a fiatal szülők életét

Hirdetés

Nem egyszerű a nagymama lét, hiszen oly sok mindent tud már egy tapasztalt szülő és csupán segíteni akar, de az igyekezete nem mindig jól csapódik le a felnőtt gyermekénél és annak párjánál, akik egy idő után megelégelik a nagyszülői “támogatást”.

Az újdonsült szülők sokszor érzik azt, hogy az idősebb generáció gyereknevelési szokásai idejétmúltak és sokszor túlzóak. Íme, egy lista azokról a dolgokról, amelyek kiverhetik egy fiatal párnál a biztosítékot és konfliktust szülhetnek.

Hirdetés

1# Idejétmúlt nevelési szokások

Az olyan szokások erőltetése, amelyeket a nagymama még maga is alkalmazott a gyermekeinél és beváltnak bizonyultak. Sok olyan van, ami ma már nem állja meg a helyét úgy, mint régen.

Ezeket el kell fogadni és hagyni az újdonsült szülőket, hogy maguknak taposhassák ki a járatlan ösvényt.

2# A kérések ignorálása

Van, hogy a nagyi egyszerűen semmibe veszi a szülői utasítást és olyan dolgokat tesz, amelyekre külön meg lett kérve, hogy kerülje. Ide sorolhatjuk a tipikus esetet, amikor a szülő tilt bizonyos élelmiszereket, nassolnivalókat, de a nagyszülő mégis bevásárol belőlük egy kamrára valót.

Persze ha van, akkor a gyerek kérni is fogja és onnan már nincs visszaút. Az ilyen eseteket követő “beszélgetések”- ben pedig gyakran elhangzik a bűvös mondat:

“Én már neveltem fel gyereket, tudom, hogy mit csinálok.”

3# Szemrehányás, hogy rossz anya valaki

Egy nagyi hajlamos kritizálni a mai fiatal szülőket, mondván azok képtelenek rendesen felnevelni egy gyermeket.

“Mindent nekem kellene megtanítanom.” – jegyzik meg gyakran.

Hogy miért viselkednek így a nagymamák?

Leginkább azért, mert elismerésre, tiszteletre és szeretetre vágynak. Ha a felnőtt gyermekeiknek már nincs rájuk szükségük, akkor abban igyekeznek örömet lelni, hogy az unokát istápolják a tudásuk szerinti legjobb módon.

Hogyan lehet ezt jól kezelni?

Nem szabad letámadni őket. Figyelmet kell szentelni nekik és megbeszélni velük, hogy igenis fontos részei a családnak és szükség van a támogatásukra, de fontos, hogy ők is kompromisszum készek legyenek a gyermek érdekében.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés