Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Három évre elhagyták gyermekeiket, majd visszatértek! Nem gondolnád, hogy miért…

Három évre elhagyták gyermekeiket, majd visszatértek! Nem gondolnád, hogy miért…

Hirdetés

A család szépen összegyűlt, a gyerekek meg elgondolni sem tudták, hogy mi az a nagy hír, ami miatt a szüleik ilyen titokzatosak. Velük sosem történik semmi. Tiszta unalom az életük. A legnagyobb izgalom az életükben, ha néhány új virágot hoz a begónia.

 

Hirdetés

A szülők az ebéd befejezése után bejelentették, hogy mostantól másképp szeretnének élni. Ezért aztán szépen eladják a családi házukat.

Egy kisebb lakásba költöznek Londonba és vesznek egy hajót. Végre itt az ideje, hogy körülhajózzák a földet.

A gyerekek iszonyatos röhögésben törtek ki, mert azt hitték ez valami kis tréfa. Ám hamar kiderült, hogy nem az.

A szülők tényleg eladták a házat, vettek egy hajót majd elindultak a világ körül.Anyukájuk, akiről eddig el sem tudták képzelni, hogy kalandvágya meghaladhatja egy új süteményrecept kipróbálását kivirult.

Apukájukat mintha kicserélték volna.

Néha küldtek képeslapot vagy E-mailt egy-egy egzotikus szigetről.És ha aggódtak is a gyerekek miatt  ez nem nagyon látszott rajtuk.

Míg a gyerekek dolgoztak,  a szülők boldogan vitorláztak a nagy vizeken.



És a gyerekek elgondolkodtak. Valahogy természetes volt, hogy a szüleik mindig ott vannak, lehet rájuk számítani, lehet tőlük kölcsönkérni. De hogy boldogok- e azt még sosem kérdezték.

A szülők 3 év múlva hazatértek. Újra süteményillat töltötte be a lakást. De a gyerekek már másként néztek a szüleikre.

Valahogy észrevették, hogy ők is emberek és nem csak szülők. Nekik is vannak álmaik.

Álmaik, amiket valóra váltottak.

Hirdetés