Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Hagyta meghalni fuldokló gyermekét az anya, miközben képeket küldözgetett egy férfinek!

Hagyta meghalni fuldokló gyermekét az anya, miközben képeket küldözgetett egy férfinek!

A 23 éves, az angliai Rugby-ben élő Louise Portont emberöléssel vádolják, miután 2018 januárjában hagyta elhunyni a 3 éves Lexit, majd rá két hétre a három hónapos Scarlettet – írja a Mirror.

Úgy tudni, Lexinek egy nap rohama volt, s az anya ki is hívta a mentőket, ám később úgy döntött, lemondja a riasztást, amit azzal indokolt, hogy inkább beviszi a gyereket a kórházba. Kiderült, nem vitte be a fuldokló Lexit, helyette szexi képeket küldözgetett egy férfinak.

A másik gyermek halálának körülményeiről csak annyit tudni, hogy szintén fulladás okozta, amiért egyértelműen az anyát tartják felelősnek.

A lakásügyi hivatal dolgozója, Suzanna Lee szerint találkozott a nővel Lexi halála után pár nappal, ám az anya szerinte megdöbbentően érzelemmentesnek tűnt, mintha csak az aranyhalát veszítette volna el.

Az ügy bíróságra került, ahol Lee megmutatta Louise és a testvére közti üzenetváltásokat. Az üzenetekből az is kitudódott, hogy a gyilkos anya egyszer már felügyelet nélkül hagyta otthon az akkor 5 éves Lexit és pár hónapos kisbabáját, hogy egy férfival szexelhessen az autóban. 

A testvére figyelmeztette a nőt, hogy a gyerekeknek kellene az első helyen lenniük, de úgy néz ki, Louise-t semmi sem hatotta meg.

Az anya tagadja a vádakat.

loading...