Gulyás Gergely fontos változást jelentett be az Otthon Startról

Gulyás Gergely kormányinfón tett bejelentése szerint az államilag támogatott Otthon Start lakáshitel-program további kedvezményekkel egészül ki. Az egyik legfontosabb újítás, hogy az eddig csak fiatalabb korosztály számára elérhető kedvezményes önerő-szabályokat most a 40 év felettiekre is kiterjesztené a kormány. A háromszázalékos kamatozású lakáshitelt változatlan feltételekkel lehet majd igényelni szeptembertől, de az igénybe vehetők köre jelentősen bővül.

Hirdetés

 

Már nem csak a fiatalokat segítik

A korábbi szabályozás 41 éves kor alatt engedte 10% önerő mellett igényelni a támogatott hitelt, azonban a kormány most ezt a határt feloldaná. A Pénzcentrum információi szerint a jövőben bármely korosztály, aki első lakását szeretné megvásárolni – és nem rendelkezik 50% feletti tulajdonrésszel egy másik ingatlanban –, ugyanilyen kedvezménnyel számolhat. Ez fontos lépés lehet azoknak, akik később, de stabilabb anyagi környezetben vágnak bele az otthonteremtésbe.

Kímélik a családi kasszát

A hitel kamata a jelenlegi inflációs környezetben kifejezetten kedvező, hiszen a piaci lakáshitelek átlagosan 6-8% között mozognak. A 3% kamat középtávon jelentős megtakarítást jelenthet az adósoknak. Egy 50 millió forintos hitel esetén a havi törlesztőrészlet alig haladja meg a 230 ezer forintot, ami a piaci versenytársakhoz képest 20-30%-kal alacsonyabb havi kiadást jelent.

Továbbra is szigorú feltételek

A program keretein belül kizárólag azok igényelhetik a hitelt, akik legalább két éves, folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkeznek. A vételár nem haladhatja meg a 150 millió forintot családi házak, illetve 100 milliót társasházi lakások esetén. Ezen túbl az ingatlan ára nem lehet magasabb 1,5 millió forintná négyzetméterenként.

A kampány háttere

Hirdetés

Az Otthon Start programot a kormány új lendületet adó, gazdaságelőmozdító lépésként értelmezi. A CSOK Plusz mellett ez lesz a második nagy államilag támogatott konstrukció, amely a fiatal, illetve most már az idősebb korosztálynak is segíthet a lakáshoz jutásban. Az érdeklődés már most rendkívül magas, sokan várják a szeptemberi indulást.

A 2025. szeptember 1-jén induló Otthon Start program számos új kedvezményt és lehetőséget kínál az első ingatlanjukat megvásárolni kívánó állampolgároknak. Az önerő-kedvezmény kiterjesztése a 40 év felettiekre új dimenziót nyithat a programban, és remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy több ember számára váljon elérhetővé a saját otthon megteremtése.

Hirdetés
Megosztás