Kezdőlap AKTUÁLIS ÉLŐ közvetítés – Rendkívüli bejelentéseket tesz a kormány

ÉLŐ közvetítés – Rendkívüli bejelentéseket tesz a kormány

Hirdetés

Ma délután rendkívüli Kormányinfót tartott Gulyás Gergely.

Cikkünk folyamatosan frissül…

Hirdetés

A miniszter gazdasági bejelentésekkel kezdte a mondandóját, aki közvetlenül a kormányülésről érkezett.





“A demográfiai csúcsot 2015 óta minden második évben megrendezik Budapesten. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy holnap Magyarország is be tud számolni azokról a lépésekről és eredményekről, melyeket 2010 óta sikerült elérni.

Itt lesz az olasz miniszterelnök asszony és a bolgár elnök, beszélni fog a magyar miniszterelnök és államelnök is, valamint számtalan kiváló szakértő is szót kap majd. Jelentős előrelépést sikerült elérni, de még mindig nem tartunk ott, ahol tartani szeretnénk.



2010-ben 1,23 volt a termékenységi arányszám, ez 1,59-re nőtt 2021-re, amivel az EU-ban nálunk nőtt leginkább ez a szám. Ha a korábbi tendencia nem változott volna, akkor 160 ezer gyermekkel kevesebb született volna ezen idő alatt. A városi CSOK helyett hamarosan olyan intézkedések jönnek, amelyek a lakáshoz jutást segítik majd.

A kormány tárgyalt az ukrán gabonaimport bojkottjáról is.



“Arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy hosszabbítsa meg a behozatali tilalmat, kímélje meg érintett öt ország gazdaságát. Ha nem sikerül egyezségre jutnunk, akkor saját hatáskörben hozunk nemzeti szabályokat. Az olcsó ukrán gabona tönkre teszi a román, a szlovák, a cseh és a lengyel gazdaságot.”

Idénre egészen biztosan egy számjegyű lesz az infláció.



“Októberben erre még kicsi az esély, de decemberre egészen biztosan az lesz. Sajnos a benzin ára megnőtt, ami annak köszönhető, hogy ötszörös áron kapjuk az ukrán csővezetéken keresztül hozott olaj tranzitdíját. Csak az üzemanyagdrágulás fél százalékkal növelte az inflációt.”

A napelemmel is foglalkoztak a kormányülésen.

Hirdetés