Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Elhunyt felesége emlékére egy virágoskertet hozott létre! Egyik nap különleges dolog történt!

Elhunyt felesége emlékére egy virágoskertet hozott létre! Egyik nap különleges dolog történt!

Felesége emlékére hozott létre egy kertet a férfi, gondosan, és nagy szeretettel ápolta, azonban egyik nap igen furcsa dolog történt. Ez a texasi férfi igen egyedi módszert választott a gyász feldolgozására.

Hét évet töltöttek együtt, amikor egy szörnyű tragédia következtében a nő kómába esett, és nem sokkal később meghalt. A férfit nagyon megviselték a történtek, elképzelni sem tudta, hogyan él a felesége nélkül tovább.

Egy nap azonban, mintegy sugallatként eszébe jutott, hogy egy kis kertet fog kialakítani, amire felesége is nagyon vágyott. Ezzel a cselekedettel ápolta az emlékét, és próbálta feldolgozni a veszteséget.

Amikor még együtt éltek a nő mindig egy csodálatos virágoskertről ábrándozott, a férfi pedig most úgy döntött, hogy az udvar egyik felében megvalósítja az álmát.

Egyáltalán nem értett hozzá, fogalma nem volt, hogy mit, hogyan kell tenni, azonban a világhálón látott utasítások szerint nekifogott.

Az internetes fórumokon kért ültetési tanácsokat, egyre több ember követte nyomon a történetét. Sok barátot szerzett, akik nem csak a kert ápolásában segítettek neki, de a veszteség feldolgozásában is.


Egyik reggel, amikor kisétált a virágos kerthez egy idegen kaktuszt talált az ültetvényben. Mint később kiderült az egyik internetes barátja ültette a nemrég elhunyt fia emlékére.

Azóta többször bukkantak fel új növények a kertben, az azóta baráttá vált idegen férfi, akit most már Virágtündérként emlegetnek, így enyhítette fájdalmát.

Együtt építik elhunyt szeretteik kertjét, és mindketten tudják, hogy mennyivel könnyebb feldolgozni elhunyt szeretteik halálát, ha van kivel beszélgetni.

 

tudasfaja.com

loading...