Kezdőlap AKTUÁLIS Eddig hallgatott – Kulcsár Edina elárulta az igazságot a kisbabájáról

Eddig hallgatott – Kulcsár Edina elárulta az igazságot a kisbabájáról

Hirdetés

Kulcsár Edina szülés után már jelentkezett egy fotóval közösségi oldalán, két héttel a kisbaba születése után pedig egy helyzetjelentést is adott, hogy milyen az élet három gyerekkel.

 

Hirdetés

„Ma 2 hete, hogy 3 gyermekes anyuka vagyok! Szinte mindenki azt kérdezte tőlem, hogy nem félek milyen lesz 3 gyerekkel? Mindig azt mondtam, hogy nem! Sokkal jobban aggódtam az első várandósságomnál, hiszen még új volt, de a másodiknál még jobban izgultam, hiszen a kisfiam még nagyon pici volt amikor megszületett a tesó” – kezdte bejegyzésében az egykori szépségkirálynő.

Ezután azzal folytatta, hogy semmilyen félelme nem volt a harmadik baba kapcsán, de persze felkészült minden eshetőségre.

„Biztos ami biztos, arra azért felkészültem, hogy nem fogok aludni, sőt igazából mindenre, hiszen tapasztaltam eleget Medinek és Ninának köszönhetően de feleslegesen… Eddig legalábbis úgy tűnik. Mindenkinek olyan kiegyensúlyozott babát kívánok, mint amilyen a mi kislányunk!” – vallotta be Edina.



Hirdetés