Kezdőlap AKTUÁLIS Borzalmas hírt közölt Zacher Gábor: rengeteg magyart érint

Borzalmas hírt közölt Zacher Gábor: rengeteg magyart érint

Hirdetés

Éves eredményeiről, és új, egészségmegőrző programjáról számolt be az Auchan. Elárulta, mekkora volt a tavalyi bevétele, mennyivel emelte a dolgozók bérét, és szakértők bevonásával egészségprogramjáról is tartott előadást. Utóbbi témában Zacher Gábor is felszólalt és elmondta, miért kell a kezdeményezés mellé állni.

 

Hirdetés

Az Auchan Retail Magyarország tavaly 19 áruházban és 18 töltőállomáson összesen 350,4 milliárd forintos éves bruttó forgalmat bonyolított, ez 3,8 százalékos fejlődést jelent. A mérleg szerinti eredménye pedig elérte a 3,6 milliárd forintot. Tavaly novemberben online áruházat is nyitott, és idén augusztusban megnyílik az első szupermarket is, Szekszárd belvárosában.

Öt éven belül 30 szupermarketet és 30 franchise-szupermarketet szeretnének létrehozni, de vannak olyan városok, ahová a hipermarketet terveznek. Ez azt is jelenti, hogy jelenleg 6500-an dolgoznak az Auchan áruházaiban, 2025-ben ezt a számot 13 ezerre szeretnék növelni.

Az áruházlánc tavaly előrehozta a 2017-es béremeléseket, november elsejétől átfogó bérfejlesztést hajtott végre, ami azt jelenti, hogy az áruházi, központi és logisztikai területen, az alkalmazotti munkakörökben átlagosan 14 százalékkal emelték meg a bérét. Ennek következtében 5 400 dolgozónak lett a magasabb a bére. A francia áruházlánc az elmúlt két évben 2,7 milliárdot fordított bérfejlesztésre.

Óriási változások jönnek

Az Auchan idén több nagy átalakulást is tervez. Arculata is megváltozik, és a célkitűzései is. Utóbbi alatt azt értik, hogy a márka által szeretnék biztosítani az otthoni jólétet, az egészséges táplálkozást, és törekednek arra, hogy minél több helyi terméket kínáljanak.

Egészségmegőrző programja az élet kék nevet viseli, és július 6-án indították el nemzetközi szinten, Magyarországon is. Ezzel azt a célt szeretnék elérni, hogy folyamatosan segítsék a vásárlókat, hogy egészségesebben éljenek.

Nagyjából kétezer termék kapja meg “Az élet kék” ajánlást, amelyeknél az összetevők minősége és tápértéke kiemelt figyelmet kap. Az élet kék termékek a logónak köszönhetően könnyen felismerhetőek az áruházakban és az online áruházakban, segítve a vásárlók mindennapi döntését. Applikációt és receptgyűjteményt is terveznek, ezzel is segítve a vásárlók egészségtudatos döntéseit.

A program mellé állt Zacher Gábor toxikológus is. Az eseményen előadását úgy kezdte, hogy:

az ország lakosságának az egészségügyi állapota nagyjából olyan szinten áll, mint a magyar futball. Rémes. De reméljük, hogy az egészségügyi helyzet javulni fog.

Előadását hasonlóan szomorú adatokkal folytatta: a magyarok fogyása elég határozott, Európában ötödik helyen állunk halálozási rangsorban. 2015-ben a felnőtt lakosság 57 százaléka vallotta magát boldognak, 43 százaléknak valami miatt nem kerek az élete, ez sokban összefügghet az ország helyzetével, és természetesen az egészségügyi állapota is.

A felnőtt lakosság fele túlsúlyos, ami több rizikót is magában hordoz. Az egyik, ha az egyik szülő túlsúlyos, akkor 50 százalék az esélye annak, hogy a gyerek is túlsúlyos lesz. Ha mindkét szülő az, akkor a gyereknek 80 százalékra nő az esélye, hogy szintén túlsúllyal küzd majd.

Az elhízás szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásához vezet, ami nagyban hozzájárul a magas halálozási rátához. Az egészségtudatosságnak óriási jelentősége van, és azért kell ez a program mellé állni, mert ez nem egy öncélú kezdeményezés, hanem valós értéke van, és égető problémára keres megoldást

– mondta Zacher.

Az egészséges életmód a helyes étkezéssel és a mozgással kezdődik. Az étel minősége, és tápanyagtartalma nagyon fontos. De olyan megdöbbentő adat is elhanzott, hogy egy átlag magyar naponta legalább 5 órát ül, és 10 percet sportol. Persze van, aki ennél sokkal többet ül, és még ennyit sem mozog.

A változatos étkezés azért is nagyon fontos, mert 40 féle tápanyagra van szükségünk, és nincs egyetlen olyan élelmiszer sem, amely ezt teljesen lefedné, tehát sokfélét kell ennünk

– mondta Hegyi Adrienn, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház dietetikusa. Hozzátette, arra szeretnék ösztönözni a vásárlókat, hogy nézzék meg az élelmiszerek összetételét, és tápanyagtartalmát. Többek között az is célkitűzése a programnak, hogy tudatosabbak legyenek a vásárlók, nézzék meg, hogy mit vásárol a családnak.

Forrás:penzcentrum.hu

Hirdetés