dr rock

dr rock

Rendkívüli bejelentés jött Kásler Miklóstól

Kásler Miklós emberierőforrás miniszter számára „úgy tűnik, túljutottunk a fertőzöttek számának a csúcsán”. Vasárnap esti közlése szerint háromféle szempontból minősíthető egy járványhullám: a fertőzési hullám csúcsa szerint, a lélegeztetésre szoruló betegek száma, valamint a betegség végkifejlete alapján, ezek az értékek…

Amikor a halálos beteg feleség megkérdezi férjét, miért van az életében másik nő, olyan választ kap, amire sosem számított

Az interneten lehetünk rá az alábbi beszámolóra, és nagyon megrázónak, elgondolkodtatónak találtuk azt, és ezért megosztjuk Veletek.   Egy harmincas, daganatos betegséggel diagnosztizált nőről van szó, aki anonim maradt, de nevezzük most, kizárólag a történet kedvéért Juditnak (természetesen nem ismerjük…