dr rock

dr rock

Megjelent a rendelet! Ilyen változások lépnek életbe hétfőtől Magyarországon!

Szombaton megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben arról, hogy melyik járványügyi intézkedéseket vonja vissza a kormány. A Kormányzati Tájékoztatási Központ tegnap esti tájékoztatása szerint a maszkviselési kötelezettség hétfőtől megszűnik a tömegközlekedési eszközökön az üzletekben a bevásárlóközpontokban a postákon az ügyfélszolgálatokon a színházakban…

Elmondta Putyin mi a valódi célja a háborúval

Részletesen elmagyarázta Olaf Scholz német kancellárnak az ukrajnai orosz „különleges művelet” céljait Vlagyimir Putyin elnök, amelyeket Moszkva feltétlenül el akar érni – közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.     A két vezető pénteken telefonon beszélt egymással. Berlini tájékoztatás szerint Scholz az…

Fontos bejelentés jött Szijjártó Pétertől

A külügyminiszter elmondta, mi történt a NATO és az Európai Unió tegnapi rendkívüli külügyi csúcstalálkozóin.     A Blikk is megírta, hogy tegnap délelőtt a Ferihegyi repülőtéren leszállt az Aeroflot orosz légitársaság utasszállítója, annak ellenére, hogy az orosz utasszállítók számára általános…

Putyin újabb figyelmeztetést küldött a világ országainak

Vlagyimir Putyin figyelmeztette Oroszország szomszédait, hogy „ne avatkozzanak bele a helyzetbe” azzal, hogy újabb korlátozásokat vezetnek be országa számára.     Az orosz elnök pénteki kormányülésen azt mondta: – Nincsenek rossz szándékaink a szomszédainkkal szemben. Azt tanácsolom nekik, hogy ne…

PÁR PERCE JÖTT A HÍR – Fontos bejelentést tett a NATO az orosz-ukrán háborúról

A NATO példátlan szankciókat vezetett be Oroszország ellen, azonban az észak-atlanti szövetség védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek pénteki rendkívüli tanácskozását megelőző sajtónyilatkozatában.     Stoltenberg hangsúlyozta:…