Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ A „vesekövemről” kiderült, hogy valójában utolsó hetes terhesség

A „vesekövemről” kiderült, hogy valójában utolsó hetes terhesség

Hirdetés

Ally Opfer-nek fogalma sem volt róla, hogy terhes, amíg be nem vitték sürgősségi császármetszésre. Az akkor 22 éves Allyson szörnyű görcsök miatt ment be a kórházba és ekkor derült ki, hogy már majdnem 40 órája vajúdott.

„Azért mentem be a kórházba, mert nagyon erős görcseim voltak és tudtam, hogy ez valami komoly dolognak a jele lehet.” – mondta Ally. Valóban komoly volt, hiszen új életet készült a világra hozni.

Hirdetés

„Az orvos azt gondolta, hogy vesekövem van, de amikor elvittek ultrahangra, kiderült, hogy babát várok. Ami még ennél is döbbenetesebb volt, hogy a baba teljesen ki volt fejlődve és veszélyben volt.”

„A vérnyomásom a plafont verte. Azt mondták, hogy ha egy kicsivel is tovább várok azzal, hogy bemenjek, akkor már halott lennék. Csak úgy tudták megmenteni az életemet, hogy azonnal megcsászároztak.”

Allyson-nak preeclampsiája volt, ami egy terhesség kiváltotta magas vérnyomásos állapot, amely rohamokhoz és akár strokehoz is vezethet.

Hogy nem derült ki Allyson terhessége?

Elképesztő módon Allyson nem tudott a terhességéről. A nők döntő többsége az első trimeszterben fáradtságot és émelygést tapasztal, de nála nem voltak ilyen tünetek. Egész terhessége alatt jól érezte magát. Csupán annyit vett észre, hogy felment rá pár kiló, de ezt annak tudta be, hogy nem figyelt oda arra, mit eszik és nem mozgott eleget.

Amikor észrevette, hogy nem jött meg, akkor csinált egy tesztet, de az negatív lett és nem is foglalkozott a dologgal tovább, hiszen mindig is rendszertelen volt a menzesze. Allyson valójában egy olyan dolgot tapasztalt meg, ami nem egyedi a világon.

Kiderült, hogy Allyson azért nem tapasztalt különösebb változást, mert olyan volt a vázrendszere felépítése, hogy a medencéjének szinte nem is kellett idomulni a növekedő méhéhez. Így tudott észrevétlen maradni a terhessége.

Végül minden jól alakult. Allyson felépült a preeclampsiából, és 30 perccel a császármetszés után már kezében is tarthatta újszülött kisfiát, Olvier-t.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés