Mély fájdalommal búcsúzik a Latinovits Színház közössége Barcza Anitól, aki a teátrum megalakulása óta része volt a mindennapoknak. A társulat a közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt, kiemelve: amióta létrejöttek, ő ott volt minden fontos pillanatnál – csendben, háttérben, mégis nélkülözhetetlenül – írja az ATV
Több volt, mint munkatárs
Hivatalosan nézőtéri felügyelőként dolgozott, ám a kollégák szerint Barcza Ani szerepe messze túlmutatott a munkaköri leíráson. A megemlékezésben úgy fogalmaztak: ő volt mindenki „anyukája” és „nagymamája”, a színház feltétel nélküli rajongója, aki nem csupán feladatokat látott el, hanem jelenlétével tartotta össze a közösséget.
Nappal elintézte a postát, ügyeket intézett az önkormányzatnál, gondosan rendben tartotta a ruhatárat és az előcsarnokot. Esténként segítette a nézőket, eligazította az érkezőket, figyelte, hogy minden gördülékenyen működjön. Amikor tehette, beült az előadásokra is – nemcsak dolgozóként, hanem lelkes nézőként.
„Végigélt minden eddigi igazgatót, több alkalommal elismerést és díjat is kapott a munkájáért, pedig nem ezért csinálta. Egyszerűen ilyen volt” – idézték fel a társulat tagjai.
A színház volt a második családja
Barcza Ani számára a színház nem munkahely, hanem otthon volt. Akkor is érdeklődött a próbák és bemutatók felől, amikor egészségi állapota már nem engedte, hogy minden nap jelen legyen. A kollégák szerint, ha fontos esemény történt, igyekeztek bevinni őt az épületbe, mert ő mindig velük akart lenni – a második családjával.
Humorral, türelemmel és emberséggel oldotta meg a nehéz helyzeteket. A fiatalabb munkatársakat segítette, tanácsot adott, meghallgatta őket. Jelenléte biztonságot adott a társulatnak és a nézőknek egyaránt.
Csendes háttéremberből pótolhatatlan alak
A színházi világban gyakran a reflektorfényben állók kapják a legtöbb figyelmet, ám minden előadás mögött ott dolgoznak azok, akik nélkül a függöny fel sem gördülhetne. Barcza Ani ilyen ember volt. Nem a rivaldafényért dolgozott, hanem azért, mert szerette a színházat és az embereket.
A Latinovits Színház most egy olyan kollégától búcsúzik, aki évtizedeken át formálta a közösség mindennapjait. Emlékét őrzi a nézőtér moraja, a felgördülő függöny, az előcsarnok zsongása és azok a hálás mosolyok, amelyeket annyiszor látott.
A társulat tagjai szerint hiánya pótolhatatlan lesz – de szellemisége, embersége és odaadása tovább él minden egyes előadásban.
