Napközben alacsony valószínűség mellett az északkeleti megyékben és a délkeleti, keleti határ közelében alakulhat ki néhány zivatar.
Késő délutántól, kora estétől délnyugat, nyugat felől több hullámban érkezik csapadék, amely nagyobb bizonytalanság mellett az ország nagyobb részét érinteni fogja, főként éjszaka nagy területen növekszik a zivatarok kialakulásának esélye.
A délnyugatról, nyugatról északkelet, kelet felé haladó cellák környezetében elsősorban felhőszakadás (>30 mm, nagyobb eséllyel a déli és keleti országrészben) fordulhat elő, emellett helyenként viharos széllökés (> 60-70 km/h) és jégeső ( ált. 1-2 cm) is lehet.
Szombaton napközben a zivatarok egyre inkább az északkeleti, keleti megyékre korlátozódnak, ezen kívül késő délutántól a Dunántúl nyugati, délnyugati megyéiben alakulhatnak ki újabb zivatarok.

Pest megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Felhőszakadás |
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |
Baranya megye

Bács-Kiskun megye

Békés megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Csongrád-Csanád megye

Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Hajdú-Bihar megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Felhőszakadás |
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |
Heves megye

Komárom-Esztergom megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Nógrád megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Felhőszakadás |
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |
Somogy megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
| Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Felhőszakadás |
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |
Jász-Nagykun-Szolnok megye

Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye