Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ 5 jóslat, ami még nem teljesedett be Nostradamus listájáról

5 jóslat, ami még nem teljesedett be Nostradamus listájáról

Hirdetés

Nostradamus jövendölései már számtalanszor bizonyították hitelességüket. A közelmúltra szánt jóslatok közül azonban már minden beteljesedett, 5 kivételével! Lássuk melyek ezek!

1. Zombik támadása

Hirdetés

Ha láttál már életedben legalább egyszer zombis filmet, akkor ismered a történetet: egy vírusnak köszönhetően az emberek félholttá válnak és harapással vagy karmolással elkezdik terjeszteni a kórt. A DoQ csatornán futó Nostradamus Effektus című dokumentum-sorozatból azonban megtudhatjuk, hogy Nostradamus nemcsak elképzelte, de meg is jósolta a „holtak feltámadását”. Soha nem tett konkrét említést a zombikra, illetve ennek az eljövetelének a dátumára, hívei azonban a hetes számra és a milleniumra való utalás miatt 7000-re datálják a zombi-apokalipszist, és úgy vélik, valamilyen gyógyszer vagy kezelés váltja majd ki az élőholt állapotot.

2.  A „harmadik Antikrisztus” eljövetele

Nostradamus többször is említést tesz 3 zsarnoki vezérről, akiket egyszóval Antikrisztusnak nevez. Kutatók szerint ebből a háromból kettő nem más, mint Neró, Napóleon, de egyes tudósok szerint Hitler testesíti meg a 3. személyt. Nostradamus jóslata szerint a harmadik Antikrisztus még félelmetesebb lesz, mint az előző kettő együttvéve. Néhányan Szaddám Husseinben, mások Oszama Bin Ládenben vélték felfedezni, sokan azonban úgy tartják, még nem ismerjük a jövő rettegett tömeggyilkosát, aki Nostradamus szerint a Közel-Keletről jön, és kék turbánban vonul be Európába, hogy uralma alá hajtsa az öreg kontinenst.



3. A III. világháború

Nostradamus szerint a 2. pontban leírt jóslat bekövetkezte kirobbantja a III. világháborút. Pontosan 27 évig húzódik majd el a harc, ahol a nukleáris fegyvereké lesz a főszerep. A jóslat szerint „1999-ben az égből jön majd a terror királya, mielőtt és miután a háború uralkodik majd”. A megtörtént események ismeretében 1999-ben kezdődtek el az előkészületek, amelyet 2011. szeptember 11-én a terrortámadás folytatott. „az ég lángolni fog a 45. foknál. A lángok közelednek a hatalmas új városhoz”. A jövendölésben szereplő várost sokan a 45. szélességi foknál elhelyezkedő New Yorkkal azonosítják, amit az „Antikrisztus” nukleáris fegyverek bevetésével tesz majd a földdel egyenlővé.

4. Idő utazunk majd 

Ha bekövetkezik a 3. világháború, Nostradamus szerint szinte elpusztul majd az egész Föld, azok a tudósok, akik túlélik majd a háborút, kísérletezni fognak az időutazással. Nostradamus szerint erre nem lesz azonban lehetőség, az időutazás során felszabaduló energia egy furcsa dimenzió örvényt hoz majd létre Anglia és Észak-Európa felett.

5. Megfejtjük az állatok beszédét

Nostradamus úgy vélte, hogy képesek leszünk a jövőben megfejteni az állatok beszédét. Olyannyira, hogy kommunikálni tudunk majd bármelyik élőlénnyel a földön.

 

Hirdetés