Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ 10 liter vizet ivott meg 2 óra alatt az anyuka. Durva, ami...

10 liter vizet ivott meg 2 óra alatt az anyuka. Durva, ami ezután történt a szervezetével

Hirdetés

Ilyet még soha nem élt át.

A szóban forgó anyuka 28 éves, és több, mint 10 liter vizet ivott meg kevesebb, mint 2 óra alatt. Hogy miért? Egy rádióműsorban vett részt, ahol több másik „játékossal” együtt versenyeztek a nyereményért. Az utolsó ember, aki pisil, vagy hány, nyeri meg a díjat.

Hirdetés

Az anyuka nyert, de milyen áron? Hogy elnyomja a hányingert, szédülve markolta a széke karfáját. 20 perc után egyértelmű győztese volt a jutalomnak, és a férjével elindultak kocsival hazafelé. Ekkor már zokogott a nő az elviselhetetlen fejfájástól, és attól félt, hogy fel fog „robbanni” a feje. A bal szemén elvesztette a látását.

Ekkor még mindig azt hitték, hogy majd „kialussza” a nő. 30 perccel a vetélkedő után az anyuka már az ágyában fekve öntudatlanul rohamokon ment keresztül minden huszadik percben. A férje mit sem tudva még egy órán keresztül tévét nézett. Ekkor úgy gondolta, felkelti a feleségét, hogy kész a vacsora.

Ezután vált egyértelművé, hogy súlyos a helyzet, és a nőt mentők vitték el. Mire a kórházba értek már vagy 6 rohamon esett át az anyuka.



Az orvosoknak és egy speciális kezelésnek hála túlélte az esetet, de nem sokon múlott. A víztúladagolás könnyen végződik halállal, és már számos példa volt rá! Mégis, a legérthetetlenebb a furcsa játék szervezőinek felelőtlen hozzáállása!

Ha túltolod a vízivást, azzal a testedben és a véredben található sómennyiséget nagyon lecsökkentheted, ami miatt sejtjeid hirtelen megnőhetnek. Ennek tünete lehet általában a súlyos fejfájás vagy hányás, esetleg izomgörcsök. Gyakorlatilag pont ugyanazok a dolgok, mint kiszáradásnál, így sokszor még az orvosok is azt hiszik ilyenkor, hogy még több folyadékot kell adni a betegnek.

De akkor mégis mennyi vizet kell inni egy nap? A legjobb az, ha a testedre hallgatsz, és akkor iszol, amikor szomjas vagy. Mindenkinek más a vízigénye, de a legjobban a sportolóknak kell odafigyelniük, ők ugyanis tényleg túladagolhatják a vizet. Nemrég két amerikai focista is belehalt a víz túlzott vízfogyasztásba. Sajnos túlságosan komolyan vették, hogy sportolóként sokat kell inniuk.

Hirdetés