Kezdőlap AKTUÁLIS Változnak a rezsicsökkentés szabályai – Ez sokakat fog érinteni!

Változnak a rezsicsökkentés szabályai – Ez sokakat fog érinteni!

Hirdetés

A kiszámítható rezsikiadások érdekében újabb intézmények dönthetnek az októberig rögzített földgázárak mellett – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, az állami, önkormányzati és egyházi intézmények a korábbi döntés alapján péntek éjféli határidővel választhatnak a jelenlegi szerződésük szerinti árindexált helyett rögzített árakat.



A kormány a kezdeményezés kedvező fogadtatása miatt szélesebb körre terjeszti ki a lehetőséget, amellyel így például az alapítványi fenntartású egyetemek is élhetnek. A rögzített földgázköltségek márciustól szeptember végéig könnyíthetik meg az érintettek gazdálkodását, garantálhatják zavartalan működésüket, és kiszámíthatóbbá teszik rezsikiadásaikat.A nemzetközi gázárak a tavalyi csúcsoknál jelenleg sokkal kedvezőbben alakulnak, de a gázév fennmaradó részével kapcsolatban még mindig rengeteg a bizonytalanság. Az intézményeknek kiadásaik racionalizálása érdekében mindenképpen érdemes megfontolniuk a veszélyhelyzeti kormányrendeletekben elérhetővé tett változtatást.A jogszabály előzőleg a költségvetési szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok és intézményeik, állami és helyi önkormányzati gazdasági társaságok, egyházak számára nyitotta meg a változó tarifáikról fixált árakra átállás lehetőségét.



A korábban megjelölt körbe tartozók péntek éjfélig nyilatkozhatnak a földgázkereskedőjüknek arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe kívánják venni a módosított elszámolást. Csak az intézmény földgázkereskedőjének elektronikus felületén keresztül hiánytalanul beküldött, a jogvesztő határidőig beérkező nyilatkozat érvényes.

Hirdetés

A rendeletben rögzített módszertan alapján számított árról a szolgáltató legkésőbb február 9-ig e-mailben tájékoztatja az ügyfeleit.

Az állami MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az elmúlt napokban élénk érdeklődést tapasztalt az előnyös lehetőség iránt, amelyet a kedvező fogadtatás miatt mások előtt is megnyit a kormány – írták.



A friss rendelkezés szerint a közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmények és a nemzetiségi önkormányzatok gazdasági társaságai is az árfixálás mellett dönthetnek. A földgázkereskedő felé e szervezetek azonos eljárásrendben jelezhetik csatlakozási szándékukat. Esetükben azonban a jogvesztő határidő értelemszerűen későbbi, nyilatkozatukat február 2-án éjfélig tehetik meg.

A kormány Európa legalacsonyabb gáz- és második legalacsonyabb áramárait biztosítja a magyar családoknak. A rezsicsökkentés védelmére megnégyszerezte a rezsivédelmi alapot, így a háztartások az átlagfogyasztás mértékéig továbbra is rezsicsökkentett áron jutnak a legfontosabb energiahordozókhoz.

Az EM folyamatosan azon dolgozik, hogy a szankciós energiaválság hatásai minél kevésbé terheljék a magyarországi fogyasztókat. A földgázár szabadon választható rögzítése az intézményi felhasználók költségeit is kiszámítható szinten tartja tavasztól a következő gázév kezdetéig – idézte az MTI közleményt.

Hirdetés