Címke életmód

Figyelem! Ha ezekben a városokban laksz ezekben az időpontokban zárd be az ajtókat, ablakokat!itt a katasztrófavédelem tájékoztatása!

Ezen a héten további 60 ezer hektár kezelésével folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által koordinált országos szúnyoggyérítési program. Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője emlékeztetett: a június eleje óta tartó program keretében eddig 316 ezer hektáron 764 település környékén irtották…

A legviccesebb iskolai dolgozatok aranyköpései!

Ezen nevet az internet. Erre egyszerűen nehéz bármit is mondani. A tanároknak nagy felelőssége van a gyermekeink életét és jövőjét illetően, ugyanakkor mi szülők okkal irigyelhetjük is őket, hiszen nekik ugyanúgy van például nyári szünetük, mint a gyermekeknek. Most itt…

Fény derült a Szent Korona ferde keresztjének titkára

Egy fiatalokból álló kutatócsoport részletes dokumentációt készített az ereklyéről, melyben a korona legkorábban készült ábrázolás is előkerült. A Magyar Tudományos Akadémia 2009-ben indított Lendült programjának keretein belül 2012-ben kezdték meg a kutatás. A „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport most négy új…