Címke bulvár

Vége, elhunyt a csodálatos magyar énekesnő

Rádió. Az énekesnőt a műfaj nagyasszonyaként tisztelték, és hagyatéka örökké él majd a magyar nóta világában.   B. Tóth Magda hosszú és kiemelkedő pályafutása során számos rajongót és tisztelőt szerzett magának a nótaéneklés terén. Elsősorban a hagyományos magyar nóta műfajában…

Bochkor Gábor őszinte vallomása: sok minden a felszínre került most, lánya kapcsán is megszólalt

Mindent elmondott.   Bochkor Gábor interjúban mesélt többek között mesés nyaralásukról kislányával. „A lányommal voltunk kettesben Spanyolországban, Valenciában, és nem is igazán tipikus nyaralás volt, hanem teljesen hétköznapi életet éltünk. Tehát jártunk vásárolni, főztünk együtt, elmentünk vacsorázni, felfedeztük a környéket,…

Pár perce jött a szomorú hír Reviczky Gáborról

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Reviczky Gábornál 2022 decemberében diagnosztizáltak prosztatatrákot, ám azóta az állapota súlyosan megromlott. Most többek között a színésztársaitól és másoktól kapott szeretetről, illetve a forgatások gyógyító hatásáról beszélt. Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai-díjas színész az év elején…

Rendkívüli bejelentést tett az RTL

Augusztus végén az RTL nagy őszi sajtóeseményén Kolosi Péter, a médiavállalat tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy idén ősszel vadonatúj reality jön az RTL-re, Kanapéhuszárok címmel.   Most pedig azt is nyilvánosságra hozták, hogy pontosan mikor debütál és hány epizódból áll majd a produkció. A Kanapéhuszárok 5…

Súlyos betegséget diagnosztizáltak a TV2 sztárjánál

Tuvic Aleksandra, a Kőgazdag fiatalok sztárja hamarosan feltűnik a TV2 Párharc című műsorában is. A fiatal lány a forgatások alatt szomorú dologgal szembesült: kiderült, hogy súlyos betegsége van.   Aleksandrának elhalt a pajzsmirigye, és emiatt élete végéig gyógyszerekre lesz majd szüksége. Voltak jelek, de nem…