Ma megérkezik a hidegfront, mutatjuk mit okoz!
Napközben a hidegfront felhőzete délkelet, kelet felé terjeszkedik, eközben egyre szakadozottabbá válik.
A legkevesebb napsütés az ország északnyugati, míg legtöbb a délkeleti felén valószínű.
A nap folyamán egyre többfelé lehet majd számítani zivatarra, legnagyobb eséllyel és legnagyobb számban a dunántúli területeken, valamint az Északi-középhegység térségében.
A zivatarokat intenzív csapadék (10-20 mm, a Dunántúl délnyugati felén > 20-30 mm is akár), viharos széllökés (> 60-70 km/h) és jégeső (~ 1-2 cm) kísérheti.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati felén 25 és 32, a délkeleti felén 32 és 38 fok között valószínű.

Pest megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Baranya megye

Bács-Kiskun megye

Hőség |
A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. |
Békés megye

A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Csongrád-Csanád megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Hőség |
A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. |
Fejér megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Győr-Moson-Sopron megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Hajdú-Bihar megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Hőség |
A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. |
Heves megye

Komárom-Esztergom megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Nógrád megye

Somogy megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Hőség |
A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. |
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
 |
 |
Hőség |
A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. |
Tolna megye
Jel |
Fok |
Esemény |
Leírás |
 |
 |
Zivatar |
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
Vas megye

Veszprém megye

Zala megye

OMSZ: 2022-07-26 02:00 (00:00 UTC) [wbhx]