Kezdőlap AKTUÁLIS Most kaptuk a szörnyű hírt – Gyászol Korda György, összetörtek a rajongók

Most kaptuk a szörnyű hírt – Gyászol Korda György, összetörtek a rajongók

Hirdetés

Gyászol az ország, elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, az eMeRTon-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó, számos sláger szerzője. 92 éves volt.

 

Hirdetés

Fontos szerepet töltött be a Korda házaspár életében is, így emlékeztek meg róla:

„Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy számtalanszor együtt dolgozhattunk. Előbb ismertem őt, mint Gyurit – mondta az AcNewsnak Balázs Klári, akitől Korda György vette át a szót.

– Amikor Iván visszajött Spanyolországból a ’70-es évek végén, akkor ismerkedtünk össze. Egészen a haláláig nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, ami nem csak szakmai, hanem baráti volt.



Sokszor összejártunk, jókat enni, és filmeket nézni. Emlékszem, annak idején mi szereztünk neki lakást a Gellért fürdőnél.

Ott élt élete végéig. Iván a pályafutásom egy fontos tényezője, nélküle nem tartanék ott, ahol. Ő volt az az ember, akiről azt hittem, 100 évig fog élni.”



Bradányi Iván jó barátja, Straub Dezső is mélységesen megrendült.

„Bradányi Iván számomra egy kivételesen fontos ember volt. 40 éves barátság fűzött minket egymáshoz. Ő a legtermékenyebb magyar fordító, hat nyelven beszélt. Rengeteg életrajzi könyve jelent meg és azt hiszem a legtöbb nagy slágert Iván fordította magyarra.

Egy roppant jó humorú ember, aki az utolsó percéig dolgozott, 92 éves korában még a Katolikus Rádióban egy rendszeres zenei adást vezetett. A Katolikus Rádió és Újbuda, amelynek díszpolgára is saját halottjának tekinti Ivánt.



Nagyon szerettem a barátomban, hogy benne semmiféle szakmai féltékenység nem volt. Mi beleírtunk egymás műveibe, Iván segítsége és rutinja aranyat ért.

Ez persze visszafelé is működött: valami jól sikerült, képes volt elismerni, s kijavítani saját írását. Egy nagyon-nagyon szeretni való embert vesztettünk el, hiányozni fog…” – emlékezett barátjáról a Jászai Mari-díjas színművész.

Hirdetés