Kezdőlap AKTUÁLIS Hatalmas számla érkezik – Készüljenek a magyar családok, ez fájni fog

Hatalmas számla érkezik – Készüljenek a magyar családok, ez fájni fog

Hirdetés

A 2024/2025-ös tanév kezdete előtt az Erste reprezentatív kutatása szerint a családok a költségek emelkedése ellenére valamivel kisebb tehernek érzik az iskolakezdést, mint az előző években.

 

Hirdetés

Azonban a havi bevételekből továbbra is nehéz kigazdálkodni a beiskolázással járó kiadásokat, és sokan már előre spórolnak vagy hitelt vesznek fel.

A felmérés alapján a családok közel kétharmada arra számít, hogy idén többe kerül gyermekeik beiskolázása, mint tavaly. A szülők többsége 20 ezer és 50 ezer forint közötti összeggel kalkulál gyermekenként.

Azonban a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is, a válaszadók egyötöde szerint. A kisebb gyerekek beiskolázása jellemzően kevesebb költséggel jár, míg a nagyobb, 10-18 évesek esetében a költségek jelentősebbek, átlagosan 30 ezer és 50 ezer forint között mozognak.



A beiskolázás legnagyobb kihívása továbbra is az anyagiakban rejlik. A szülők közel kétharmada jelölte meg, hogy az iskolakezdéssel járó pénzügyi terhek a legnagyobb problémát jelentik.

Az információk összegyűjtése a szükséges eszközökről a szülők harmadának okoz gondot, míg negyedük a füzetek és könyvek becsomagolását is nehézségek közé sorolja. Az iskolakezdés a szülők 69 százalékának jelent érzékelhető pénzügyi terhet, míg a válaszadók 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem tudja előteremteni.

Ezzel szemben 24 százalék nem érzi különösebb problémának az anyagiakat.

A költségek legfontosabb típusai közül az írószerek a legnagyobb részesedéssel bírnak (58 százalék), ezt követik a taneszközök (57 százalék), majd a füzetek (56 százalék). A sportfelszerelés és táska vásárlásával 46 százalék tervez.



A szülők többsége papír-írószerboltban vásárolja meg a szükséges dolgokat (57 százalék), de a hipermarketekben való vásárlás is népszerű (56 százalék).

Az iskolakezdés feladatai a szülők 60 százalékát nyomasztják, míg 21 százalék egyáltalán nem érzi ezt tehernek.

A felmérés szerint a válaszadók 43 százaléka úgy véli, hogy rendszeres havi bevételeiből ki tudja gazdálkodni a költségeket, míg 35 százalék már korábban elkezdett félretenni.

Az előre spórolás mellett sokan támogatásból és kölcsönből fedezik a hiányzó összeget. Az adatok szerint a szülők 2 százaléka korábban már felvett hitelt iskolakezdés céljából, és kétharmaduk várhatóan idén is így tesz.

Az alacsony kamat és a törlesztőrészlet, valamint az egyszerű igénylési folyamat fontos szempont a hitelfelvételben gondolkodók számára.



A Pénzcentrum rendszeres nagymintás felmérése révén folyamatosan nyomon követjük a legfontosabb kérdéseket, így a 2024-es iskolakezdéssel kapcsolatos pénzügyi terheket, a tanárhiányt és az oktatás színvonalát.

Ha ön is érintett a témában, kérjük, szánjon időt kérdőívünk kitöltésére, amely segít a valós helyzet megismerésében.

Hirdetés