Megrendítő hírt tett közzé az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a hivatalos Facebook-oldalán: elhunyt Szabó István, a szervezet egyik legrégebbi, legmegbecsültebb és legelismertebb munkatársa, aki több mint négy évtizeden át dolgozott a bajbajutottakért.
A hír hallatán bajtársak, barátok és ismerősök ezrei fejezték ki együttérzésüket, hiszen Szabó István neve összeforrt a hivatás iránti elkötelezettséggel, emberséggel és szakmai alázattal.
Egy élet a szolgálat jegyében
„Mindig voltak, s vannak is emberek, akik nem harsány jelenléttel, nem látványos gesztusokkal, hanem megbízható súllyal vesznek részt a világ működtetésében. Szabó István bajtárs ilyen ember volt.” – írta az OMSZ búcsúposztjában.
Ezek a szavak tökéletesen összefoglalják mindazt, amit a mentőtársadalom érzett iránta: a csendes tekintély és a biztos háttér megtestesítője volt.
Nem volt szüksége hangos szavakra, hogy érvényt szerezzen az akaratának.
Amikor ő volt szolgálatban, mindenki tudta, hogy rend lesz.
Szigorúsága mögött mindig ott volt a türelem, a megértés és az a fajta fanyar humor, amit csak az ismer, aki évtizedeket töltött el a mentés világában.
1979 óta szolgálta az életet
Szabó István 1979 júliusában kezdte meg pályafutását a Dabasi Mentőállomáson, majd rövid időn belül a Monori Mentőállomás munkatársa lett. Mentőápolóként dolgozott, és már fiatalon kivívta kollégái megbecsülését – pontos, precíz és higgadt emberként ismerték, aki a legnehezebb helyzetekben is megőrizte hidegvérét.
Az évek során három gyermek édesapjaként példát mutatott abban is, hogyan lehet a családot és a hivatást összeegyeztetni. Minden percét a segítésnek szentelte, miközben otthon is szerető, gondoskodó apa és férj maradt.
Kivételes szakmai tudása és emberi hozzáállása miatt hamar főápolói kinevezést kapott, de ahogy a Mentőszolgálat fogalmazott:
„Minden pozíció mögött az ember maradt, aki nemcsak tudott, hanem értett is.”
A mentésirányítás oszlopa lett
Az új évezred hajnalán Szabó István a mentőszolgálaton belül mentésirányítóként folytatta hivatását.
Március 1-jétől a Központi Irányítócsoportban teljesített szolgálatot, majd mentésvezetői beosztásba került, ahol egészen élete végéig dolgozott.
Az irányításban dolgozók között mindenki ismerte és tisztelte.
A bajtársak „Monorinak” szólították, a kivonulók pedig egyszerűen csak „Pistának”.
Szigorú, de mindig igazságos volt, akinek szava súlyt jelentett – és ha ő szólt, azt mindenki komolyan vette.
Egykori munkatársai szerint, amikor ő volt szolgálatban, biztonságérzet töltötte el az állomást. Tudták, hogy amíg Szabó István a rádió másik végén van, a bajtársak nincsenek egyedül.
„Tudni és érezni lehetett, hogy a szigorú hang mögött ott a megbízhatóság, a végtelen türelem és az a fajta időtlen, szinte fanyar humor, amit csak azok birtokolnak, akik már sok mindent láttak.” – írta az OMSZ búcsúüzenetében.
Több volt, mint kolléga – példakép
Szabó István pályája nemcsak a szakmai hozzáértésről szólt, hanem arról az emberségről és alázatról, ami nélkül nem lehet valaki igazi mentős.
Olyan generáció tagja volt, amely még hivatásként, nem munkaként tekintett a mentésre.
Tudta, mit jelent hajnali két órakor egy balesethez rohanni, és mit jelent naponta szembenézni a legnehezebb emberi sorsokkal – mégis minden nap mosollyal, fegyelmezetten és segítőkészen állt szolgálatba.
Bajtársai szerint ő volt az, akinek „elég volt egy pillantás”, hogy mindenki tudja, mi a teendő. Soha nem hagyott senkit hátra, és minden döntését felelősségteljesen, emberként hozta meg.
Egy generáció ikonja távozott
Halálhíre mélyen megrázta az ország mentőközösségét.
Az OMSZ dolgozói, volt kollégái és a mentésirányításban dolgozó bajtársai közös gyertyagyújtással és megemlékezéssel tisztelegtek előtte.
Számos bejegyzésben és hozzászólásban köszönték meg neki türelemét, példamutatását és a szakma iránti elkötelezettségét.
„Pista bátyánk” – ahogy sokan nevezték – nemcsak egy kiváló szakember volt, hanem emberi mérték, útmutatás és nyugalom egy olyan világban, ahol a percek is életeket dönthetnek el.
Öröksége tovább él
Bár Szabó István már nincs közöttünk, munkássága és példája örökre megmarad.
Emlékét a bajtársak, tanítványok és a mentés új generációi viszik tovább – azok, akik tőle tanulták meg, mit jelent emberséggel szolgálni.
Ahogy az OMSZ zárta megemlékezését:
„Szabó István bajtársunkat mély tisztelettel búcsúztatjuk.
Nyugodjon békében, és legyen könnyű neki a föld, amelyért annyiszor küzdött, hogy mások életben maradhassanak.”
