Kezdőlap EZOTÉRIA Ezek a szeretethiányos ember legfontosabb jellemvonásai

Ezek a szeretethiányos ember legfontosabb jellemvonásai

Hirdetés

Meg sem gondolnánk, de emberek milliói élnek körülöttünk, akik a látszat ellenére szeretethiányos személyek és nem boldogak lelkük mélyén.

Ők azok, akik már gyerekkorukból hoztak magukkal valamit, ami egész életükre kihat. Nem kaptak gyerekként annyi szeretetet, amennyit kellett volna és emiatt egész életükben ennek hiányában élnek.

Hirdetés

Lássuk melyek a szeretethiányos ember legfőbb jellemvonásai!

Jól manipulálnak

Az egyik legnagyobb dolog, amihez értenek mások manipulálása és a bűntudat ébresztése bennük. Állandóan megsértődnek, ha valami nem az elképzeléseik szerint alakul. Általában egy ilyen ember soha nem ismeri el, ha hibázott, viszont remek képessége van a bűnbakok kereséséhez.

Birtoklási vágy

Elvárja, hogy mindig ott légy mellette, amikor az ő kedve úgy óhajtja. Ha véletlenül még sem így alakulnak a dolgok, hatalmas bűntudatot képes ébreszteni benned amiért nem voltál mellette. Követelőző és nem szereti, ha másokkal is foglalkozol rajta kívül, mivel úgy érzi, ő érdemli a legtöbb figyelmet.

A szeretet koldusa

Szomjazik arra, hogy nap mint nap meg legyen dicsérve, elismerjék tetteit, tudtára adják mennyire fontos. Próbáld ki, hogy egyszer egyetértesz vele, amikor kritizálja magát. Élete legnagyobb meglepetése lesz tőled.

Kapcsolatai nem állandóak

Egész életében jönnek-mennek az emberek, sosincs egy olyan személy, aki végig kitartana mellette. Fél a magánytól és attól, hogy egyedül marad, de valahogy mindig képes arra, hogy eltaszítsa maga mellől azokat a személyeket, akik egyébként igazán szeretik őt.

Minden csak róla szól 

Nem tudsz vele úgy beszélgetni, hogy minden mondata ne ott kössön ki, hogy vele éppen mi történik. Igazából nem érdekli a te dolgaid, csak a látszat kedvéért teszi meg a kérdezősködést, legbelül csak önmagával volt elfoglalva.Néha meghallgatja a másik fél véleményét, mert tudja, hogy egy kisebb csontot nekik is dobnia kell, de azért nem erőlteti meg magát.

Semmi sem elég

Ha bármiben, akár tárgyakban, akár szívességben ad neked valamit, mindig a többszörösét kéri vissza és el is várja tőled, hogy százszorosan megháláld!

Hirdetés