Kategória EZO-VILÁG

9 jel, hogy előző életeid voltak

Az elgondolások, mely szerint lehettek előző életeink, egészen 3000 évvel ezelőttről származnak. Az ókori indiai és görög hagyományokban is találhatóak értekezések a témában.  Azok, akik hisznek a reinkarnációban, azt vallják, hogy a jelei álmainkban, testünkben és lelkünkben is fellelhetőek. A…

Ebből a 3 csillagjegyből válik a legjobb nagyszülő

Azok az emberek, akiknek volt lehetőségük sok időt eltölteni a nagyszüleikkel, sokkal színesebb, érdekesebb gyermekkorról számolnak be. Egy nagyszülő jóval több élményt tudhat maga mögött és nagyobb az élettapasztalata. Fontos, hogy a gyermek a nagyszüleitől is tanulhasson és megismerkedjen más…

4 csillagjegy, aki visszatér az exéhez 2019-ben

Akármennyire is boldogtalanok vagyunk egy kapcsolatban, a magány és az elkülönültség érzése esetenként olyan erős tud lenni, hogy képesek vagyunk visszatérni oda, ahonnan egyszer már eljöttünk. Ez esetenként jól sülhet el, esetenként pedig elég rosszul. Lássuk, hogy mely csillagjegyek számára…