Kezdőlap AKTUÁLIS Brutálisan tetőzhet a negyedik hullám – Ennyi napi fertőzött várható 2 héten...

Brutálisan tetőzhet a negyedik hullám – Ennyi napi fertőzött várható 2 héten belül

Hirdetés

Az ELTE járványügyi modellezéssel is foglalkozó tanszékvezetője elmondta, akár már erre a hétvégére napi 1500 körüli új esetet várhatunk, két hét múlva pedig már napi 2000 új eset lehetséges.

 

Hirdetés

Hozzátette, várhatóan tovább romlik majd a helyzet, mert kevés a harmadik oltás.

Egy járványügyi szakértő, Vattay Gábor úgy fogalmazott, amikor már 5 hónap eltelt a második oltás óta, akkor ugyanolyan körülmények között négyszer olyan valószínűsége van annak, hogy valaki megbetegszik, ha nem vette még fel a harmadik dózist.



November végére várja a csúcsot napi 5-6 ezer esettel, majd ezt követően néhány héttel napi 60 áldozattal számol.

 

Hirdetés