Kezdőlap AKTUÁLIS Az egész világot figyelmeztette Vlagyimir Putyin!

Az egész világot figyelmeztette Vlagyimir Putyin!

Hirdetés

Az amerikai katonai akcióval megdöntött iraki rendszer és a kivégzett Szaddám Huszein sorsára figyelmeztette Észak-Korea vezetőit Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Az áldozatok azonban egy véres katonai konfliktus esetén nem korlátozódnának a sztálinista rendszer fenntartóira.

Hirdetés

Tanulniuk kellene a korábbi iraki rezsim és az országot évtizedeken át uraló Szaddám Huszein diktátor sorsából az észak-koreai vezetőknek – jelentette ki a CNN tudósítása szerint Vlagyimir Putyin, minden oroszok elnöke a pekingi BRIC-fórumon.

Szerinte a katonai hisztéria folytatása semmilyen eredménnyel nem kecsegtet a Koreai-félszigeten, viszont óriási emberáldozattal járó katasztrófával járhat. Észak-Korea nem pusztán atomfegyverrel rendelkezik, hanem olyan nagy hatótávolságú tüzérséggel, amelynek ágyúit nehéz felderíteni, így brutális károkat képes okozni.

Semmi értelme

Putyin emlékeztetett rá, hogy a 2000-es évek elején az akkori iraki rendszer nem volt hajlandó eloszlatni a kétségeket az ügyben, hogy tömegpusztító fegyverek előállítására törekszik. Már ez is elég ok volt a 2001. szeptemberi New York-i terrortámadás utáni időszakát élő Egyesült Államoknak arra, hogy katonai támadást intézzen az ország ellen.

Irakot lerombolták, Szaddám Huszeint kivégezték. Ezt mindenki tudja a világon, így Észak-Korea urai is tisztában vannak a tényekkel. Esetleg levonhatnák belőle a tanulságokat. Oroszország egyébként elítéli a rezsim fegyverkísérleteit, és úgy látja, hogy provokatív szándékkal végzik ezeket.

Putyin szerint semmi értelme embargót életbe léptetni a sztálinista rezsim ellen, mert Kim Dzsongun diktátor inkább kiéhezteti a népet de nem fogja feladni a tervei végrehajtását. Füvet fognak enni, de nem fognak kilépni arról az útról, amely szerintük garantálja a biztonságukat – fogalmazott az orosz elnök.

Dilettánsok

Putyin az USA-ban lévő orosz diplomáciai épületek bezárását faragatlan lépésnek minősítette. Nehéz olyanokkal párbeszédet folytatni, akik összekeverik Ausztriát Ausztráliával, de nem tehetünk ellene semmit. Úgy tűnik, hogy az amerikai vezetés egy részének politikai kultúrája jelenleg ezen a szinten van – fogalmazta meg kevéssé becsomagolva véleményét.

Forrás:mindenegyben.com

Hirdetés