dr rock

dr rock

Most érkezett – Lezuhant egy katonai repülőgép

Most kaptuk nemrég a hírt, hogy lezuhant vasárnap egy jordániai katonai repülőgép az ország északi, Szíriával határos részén. Mindkét pilóta életét vesztette a tragikus balesetben.     A hatóságok tájékoztatása alapján műszaki hiba okozta a pilóták vesztét. „A gép kiképzési…

Bejelentette Oroszország – Ekkor ér véget a háború

Az Ukrajna ellen elindított „különleges hadművelet” addig tart majd, amíg az összes célját el nem éri – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak. Az invázió fő céljaként a szóvivő a Donyec-medence lakosságának védelmét nevezte meg, amelynek érdekében,…