Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Altatót énekelt, miközben 3 kisgyermekével végzett a horroranya

Altatót énekelt, miközben 3 kisgyermekével végzett a horroranya

Hirdetés

A családtagoknak azt mondta, csak lefekteti a gyerekeket. A szörnyeteg anyuka énekelt gyerekeinek, miközben megfojtotta őket.

 

Hirdetés

A 22 éves Rachel Henry először kétéves lányával végzett, miközben három éves fia sikítva kérte és ütötte a nőt, hogy ne tegye. Aztán fiát üldözte kezdte arizóniai otthonuk körül és elkapta, mielőtt a gyerekek apja és nagynénjük hazaért volna.

A három éves fiút elvitte a fürdőszobába, ahol őt is megfojtotta. Úgy tudni, hogy az anya énekelt a gyermeknek miközben végzett vele. Ezt követően megetette hét hónapos gyermekét, majd pedig vele is végzett.

A Mirror információi alapján az anyának drogproblémái voltak, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a nő úgy helyezte el halott gyermekeit a nappaliban lévő kanapén, mintha csak elszundítottak volna.

A rendőrség egy névtelen hívás alapján érkezett a helyszínre hétfőn este fél nyolc órakor, ahol három felnőtt tartózkodott a helyszínen. A hét hónapos, a három éves és az kétéves gyermeket is holtan találták a hatóság emberei a házban.

A beteg anyuka beismerte tettét, aki ellen már vádat is emeltek – írja a Mirror.

Hirdetés