Címke gyógyulás

Most érkezett a Vatikán nagy bejelentése

Ferenc pápa egészségi állapotáról a Szentszéki Sajtóiroda kedden reggel tett közzé egy újabb frissítést. A közlemény szerint a pápa nyugodt éjszakát töltött, és reggel 8 óra körül ébredt fel. Az orvosi csapat folyamatos javulásról számolt be, és megerősítette, hogy a…

Péntek reggel jött a Vatikán bejelentése

Ferenc pápa egészségi állapota folyamatosan javul, miután csütörtök este nyugodt éjszakát töltött a római Gemelli-klinikán. A Szentszék pénteken reggel kiadott tájékoztatása szerint a pápa állapota stabil, és a légzési problémák is megszűntek. A szentatya továbbra is hálás a hívek imáiért…

Vége – Itt a Vatikán bejelentése, tudatták a világgal

Vége egyelőre a kritikus időszaknak, a Vatikán friss megerősítése szerint a pápa állapota stabil maradt, szerencsére nem rosszabbodott.   A Szentszék keddi közleménye szerint Ferenc pápa klinikai állapota stabil maradt, és az egyházfő egészségügyi állapotát kezelő orvosok is biztató jelekről…

Vasárnap reggel adta ki a közleményt a Vatikán

A Vatikán legfrissebb közleménye szerint Ferenc pápa egészségi állapota továbbra is stabil, azonban az orvosok hangsúlyozzák, hogy továbbra is elővigyázatosságra van szükség. A 88 éves egyházfő állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik, és aktívan részt vesz a fizioterápiás kezelésekben. Ferenc pápa légzési…

Vége! Pár perce jött a hír Ferenc pápáról

Úgy tűnik, vége a hosszas aggodalmaknak és a pápa állapota kezd stabil lenni, elindult végre a gyógyulás felé vezető úton!   A Vatikán hivatalos sajtóirodája újabb híreket adott közre Ferenc pápa egészségi állapotáról, és bár a Szentatya állapota továbbra is…

Ferenc pápa üzenete – mindenkihez el kell, hogy jusson!

Bár Ferenc pápa személyesen nem tudta elmondani a hagyományos Angelus imát, üzenetét leírta, amelyben kiemelten megemlékezett Ukrajnáról és más háborús konfliktusok sújtotta régiókról. Megemlékezés Ukrajnáról és más háborús övezetekről A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy február 24-én lesz a harmadik évfordulója…

Most érkezett friss hír Tóth Gabi állapotáról

Tóth Gabi két héttel ezelőtt bokaficammal lépett a TV2 Dancing with the Stars színpadára, miután az egyik próbán megsérült.   Az énekesnő számára a visszalépés azonban sosem volt opció: fájdalmait legyűrve, elszántsággal és összeszorított fogakkal táncolt végig minden pillanatot. A…