Címke elhunyt

Borzalmas hír jött estére – Elhunyt a magyar politikus

53 éves korában tegnap váratlan elhunyt Kordás László, a DK képviselője. Halálhírét a pártja közölte kedd reggel egy közleményben.   „Laci egész élete összeforrt a munkások érdekképviseletével. Már frissen végzett karosszéria-lakatosként is a Vasas Szakszervezet tagja volt. Munkája mellett járt…

Borzalmas buszbaleset – legalább 40 halott van

Árokba zuhant, majd lángra kapott egy utasokkal teli busz a délnyugat-pakisztáni Baludzsisztánban vasárnap, legalább 40-en meghaltak – közölték helyi hatóságok. Hamza Andzsum, a tartomány Laszbela körzetének egyik tisztségviselője azt mondta, sok holttest a felismerhetetlenségig összeégett, ezért DNS-teszteket is elvégeznek az azonosításhoz.…

Gyászol Orbán Viktor

A magyar kormányfő is elköszönt a közösségi médiában a 75 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklóstól.   Ami a politikai pályafutását illeti a Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja. 1985-ben az ellenzéki csoportok monori találkozójának résztvevője volt. 1989-ben Budapest 14. választókerületében,…

Nincs többé a csodálatos színésznő, összetörtek a rajongók

Szomorú hír érkezett. Életének 80. évében elhunyt Inna Churikova, csodálatos orosz színésznő, akiért a fél világ rajongott.   A művésznő már hónapok óta betegeskedett, szervezete egyre rosszabb állapotba került, végül szívelégtelenség vitte el. Churikováról már egészen fiatalon kiderült, hogy nagyon tehetséges. Még…