Címke elhunyt

Nyugodjon békében! – Meghalt olimpiai bajnok sportolónk

Életének 81. évében elhunyt Lovász Lázár olimpiai bronzérmes kalapácsvető – közölte honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság.   Lovász legnagyobb sikerét az 1968-as, mexikóvárosi olimpián érte el, ahol kalapácsvetésben 69,78 méteres dobásával harmadik lett. A versenyt Zsivótzky Gyula nyerte, így két…

Gyászol az ország – Szomorú hír jött ma reggelre

Gyászol a magyar zenei élet. 59 éves korában elhunyt Gál Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok brácsaművésze, a Keller Quartet alapító tagja.   Gál Zoltán korábban, 1987-es megalapításától a Keller Quartet tagja volt, a vonósnégyessel hatalmas nemzetközi sikereket értek el – írja…

Meghalt a Jászai Mari-díjas színész

Életének 93. évében elhunyt Bárány Frigyes Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja.   A család tájékoztatása szerint a művészt vasárnap érte a halál. Bárány Frigyes 1930. november 17-én született Budapesten. Eredetileg…

Most érkezett a borzalmas hír – Gyászol Csepregi Éva

Gyászol Csepregi Éva és fia, Heatlie Dávid. Az énekesnő korábbi szerelmét, fia pedig édesapját, Bob Heatlie-t veszítette el a napokban. „Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy 2023. április 8-án, szombaton 11 óra körül szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és családapánk, Bobby Heatlie családja…

A színház jelentette be a tragikus hírt

Életének 65. évében, hosszú, súlyos betegség után pénteken elhunyt Szonda Éva operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Március 31-én, tragikusan fiatalon, hatvanöt esztendős korában elhunyt Szonda Éva, Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja – számolt be honlapján a szomorú hírről a színház. Szonda…