Rövid lefolyású betegség után, 55 éves korában hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, zenész, író. A hírt elsőként az Alma Együttes jelentette be a Facebook-oldalán, később a család is megerősítette: a művész rövid ideig tartó, súlyos betegség következtében távozott.
A hír villámként futott végig a szakmán és a nézőkön: egy olyan ember ment el, akinek hangja, humora, finom iróniája és érzékenysége évtizedeken át ott volt velünk a színházak nézőterein, a tévéképernyőkön, a rádióban és a mozikban.
Az Alma Együttes a Facebook-oldalán jelentette be, hogy 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter; a hírt lapunknak több forrás is megerősítette.
Mezőcsáttól a Nemzeti Színházig
Kálloy Molnár Péter 1970-ben született Mezőcsáton. A színészet iránti vonzalma már nagyon korán kirajzolódott: a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán érettségizett, innen egyenes út vezetett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Iglódi István osztályában végzett 1993-ban.
Már tanulmányai alatt, 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, pályája elején tehát rögtön az ország egyik legfontosabb színházában bizonyíthatott. Később, 1993 és 1997 között a Vígszínházhoz szerződött, majd szabadfoglalkozású művészként folytatta – ez a döntés jól mutatja, mennyire fontos volt számára a szabadság, a saját út, a saját hang megtalálása. Rendezőként is egyre markánsabban jelent meg: dolgozott klasszikusokon, modern darabokon, és képes volt arra, hogy a „nagy” irodalmi szövegeket is közelebb hozza a hétköznapi nézőhöz.
A Beugró nemzedéke: az improvizáció mestere
A szélesebb közönség számára a Beugró című improvizációs televíziós műsor tette igazán országosan ismertté. A műsor állandó szereplőjeként a nézők hétről hétre láthatták, milyen elképesztő gyorsasággal reagál, hogyan találja meg egyetlen pillanat alatt egy jelenet humorát, drámáját vagy abszurditását.
Az improvizáció viszont nem csak a Beugróban volt az élete része. A S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve előadás alapötletét ő fedezte fel, ő fordította, és két társával együtt több mint két évtizeden át játszották töretlen sikerrel. Az előadás mára kultikussá vált: generációk nőttek fel úgy, hogy az iskolai kötelezők mellé „kötelező” lett a S.Ö.R. is.
Emellett olyan improvizációs estek állandó szereplője volt, mint az „Ahogy esik, úgy puffan”, amelyekben ugyanaz a felszabadult, játékos, mégis intelligens humor jelent meg, amit a tévében is megszeretett tőle az ország.
Filmek, szinkron, zene – egy igazán sokoldalú alkotó
Kálloy Molnár Péter nem az a színész volt, akit egyetlen polcra lehetett tenni. Színház, film, tévé, zene, szinkron – mindegyikben otthonosan mozgott.
Számos magyar filmben és sorozatban láthattuk, a közelmúltból például a Valami Amerika és a Tündérkert egyes epizódjaiban szerepelt. zött a Budapest, az Amerikai rapszódia és a Suszter, szabó, baka, kém című filmekben – ezekben ugyan nem főszereplőként, de markáns karakterként jelent meg, és sokak szerint ez is jelezte, hogy tehetsége messze túlmutatott a hazai kereteken.
Szinkronszínészként is rengeteg nézőhöz jutott el: hangját kölcsönözte vígjátékok, akciófilmek, animációs produkciók szereplőinek, gyakran olyan sztárokat „megszólaltatva” magyarul, akikhez aztán sokan automatikusan az ő hangját társították.
És ott volt a zene: három szólólemeze jelent meg, köztük a Pesti álom, amely önéletrajzi ihletésű dalokkal, személyes történetekkel teli album. A címadó dal mellett például a „Mezőcsát” is sokat elárul arról, mennyire fontos maradt számára a szülőföld, a gyerekkor világa.
Tanár, rendező, író – aki továbbadta, amit kapott
Az utóbbi években nem csak játszott és rendezett: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanárként is dolgozott, fiatal színészek generációit segítve az indulásban.
Sokan emlegetik úgy, mint azt az oktatót, aki nem „katedráról” tanított, hanem partnerként fordult a növendékei felé. Nem csak szakmát adott át, hanem bátorságot is: hogy merjenek saját hangot találni, kísérletezni, hibázni.
Íróként és drámaíróként is aktív volt, a Shakespeare-átiratok mellett saját darabokon dolgozott, irodalmi folyóiratok szerkesztőbizottságában vett részt, kulturális projektekben vállalt szerepet.
„Úgy éreztük, mindig lesz” – a hiány, amit maga után hagyott
Talán azért is olyan megrázó a halála, mert Kálloy Molnár Péter azok közé a művészek közé tartozott, akikről valahogy azt gondoljuk: „ők mindig itt lesznek”. Mindig lesz még egy S.Ö.R.-előadás, még egy Beugró-est, még egy új szerep, egy új dal, egy új, furcsán szellemes, mégis szelíd mondat tőle.
Most kiderült, hogy nem lesz. Rövid idő alatt ment el, a hírek szerint mindössze néhány hetes betegség után, és ez még inkább felerősíti az érzést, hogy valami nagyon hirtelen szakadt félbe.
A család, a barátok, a kollégák mellett nézők tízezrei gyászolják – azok is, akik „csak” a tévén keresztül ismerték, mégis úgy érzik, mintha egy régi, kedves ismerős tűnt volna el az életükből.
A búcsúztatás részleteiről később adnak tájékoztatást, de az már most látszik: nem csak egy színésztől, hanem egy teljes univerzumot jelentő személyiségtől veszünk búcsút.
Közben a Sztárban Sztár színpadán is őszinte vallomás hangzott el
Miközben a hazai kulturális élet egyik meghatározó alakját gyászolja az ország, a televíziós szórakoztató műsorok világában is erős érzelmi pillanatok játszódtak le. A Sztárban Sztár All Stars elődöntőjében Dér Heni – egyedüli női versenyzőként – kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és egy őszinte vallomással is megnyílt a nyilvánosság előtt.
Az énekesnő Gwen Stefaniként állt színpadra, produkciója után pedig Liptai Claudia arról kérdezte, hol volt az „igazi” Dér Heni az elmúlt években, miért tűnt el részben a reflektorfényből. Heni erre elmondta: hosszú ideig erős megfelelési kényszer dolgozott benne, főleg az édesapjával való viszony, illetve a szakma felé érzett bizonyítási vágy miatt. Úgy fogalmazott, éveken át inkább civil szerepekben láthattuk, miközben az a „hangosabb, extrémebb” énje szinte elbújt a nyilvánosság elől.
Most azonban úgy tűnik, újra vállalja önmagát: a zsűri maximális pontszámmal jutalmazta, a nézők pedig láthatóan örülnek annak, hogy ismét teljes valójában áll a színpadon.
Egy este, két történet – ugyanarról: az életről
Kálloy Molnár Péter halála és Dér Heni vallomása két teljesen különböző történet, mégis van bennük valami közös: mindkettő nagyon emberi, és nagyon emlékeztet minket arra, mennyire törékeny az élet, a hivatás, a szerepeink mögött megbújó valódi „én”.
Az egyik történet arról szól, hogy milyen óriási űrt hagy maga után egy művész, aki évtizedekig velünk volt. A másik arról, hogy milyen nehéz olykor megmutatni magunkat úgy, ahogy valóban vagyunk – és mekkora bátorság kell ahhoz, hogy valaki újra kiálljon a színpadra a saját valódi arcával.
Kálloy Molnár Péter emlékét a szerepei, dalai, rendezései, tanítványai és persze a rajongói őrzik tovább. És talán éppen az ilyen őszinte, megnyílós pillanatok – mint amilyet Dér Heni is vállalt – mutatják meg, miért van akkora ereje annak, amit színháznak, zenének, egyszerűen csak: művészetnek hívunk.
